Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 23. 13:50

Kirúgták a DigiSporttól Szombathy Pált

A sportcsatorna állítólag nem tudta, hogy Szombathy az Indexben is igazgatósági tag.

Facebook oldalán köszönte meg a támogatást munkatársainak Szombathy Pál, aki 10 évig vezette a csatorna reggeli műsorát, a Reggeli Startot. Azt írja, egy korszak lezárult az életében.

Megfogalmazása szerint itt a búcsú ideje, amit másképp képzelt, önszántából és békében,

de nem így lett: a DIGI ugyanis elbocsátott, méghozzá szerződésszegés miatt.

Kirúgását azzal indokolták, hogy nem tájékoztatta munkáltatóját arról, hogy 2017 óta az Index Zrt. igazgatósági tagja. Szombathy szerint ez „igen abszurd állítás, hiszen mindez bőséggel megjelent akkor a nyilvánosságban”. Hozzáteszi még, hogy engedélyt is kért digisportos munkahelyi vezetőitől három éve „egy másik, nem konkurens profilú gazdasági társaságban betöltött tiszteletdíjas tevékenységhez”.

„Én tehát most nem felálltam, hanem eltávolítottak, miután kitört az indexes konfliktus. (ahogyan egyébként már a balhé első napján elköszönt tőlem a pozsonyi Új Szó című napilap is, ahol szintén tíz éven át írtam elemzéseket minden héten)” - zárta sorait.

A napokban írtunk arról, hogy eltűnt Szombathy Pál neve az Index impresszumából. Szombathy 2017. júliusa óta igazgatósági tag, 2020. július 22-én, Dull Szabolcs elbocsátása után nevezte ki Bodolai László a megüresedett vezérigazgatói posztra. A Media1 több forrásból is úgy értesült, hogy Szombathy lehet az Index főszerkesztője, bár ezt az információt eddig senki nem erősítette meg a portáltól.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.