Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 19. 11:07

Megszökött a 28-as villamoson gyilkoló társaság egyik tagja, de elfogták

A két késelő férfit segítő társuk eddig bűnügyi felügyeletben volt, de miután megszegte annak a szabályait, az ügyészség azt kéri, hogy rács mögött várja ő is a tárgyalást.

Megszökött a bűnügyi felügyeletből a nő, akit a 28-as villamoson elkövetett gyilkosság kapcsán gyanúsítanak bűnpártolással. Elfogták, és most az ügyészség azt kérte, hogy tartóztassák le.


A 29 éves nő annak a társaságnak volt a tagja, akik április 3-án a 28-as villamoson belekötöttek két utasba, piszkálni kezdték az egyikük kutyáját, amikor pedig az áldozatuk arra kérte őket, hogy hagyják békén a kutyát, dulakodni kezdtek, egyikük kést rántott és leszúrta a férfit.


A nő az ügyészség szerint a kést először a ruhájába rejtette, majd miután leszálltak a villamosról, egy beton virágládába tette. Amikor pedig a rendőrök elfogták őket, hazudott arról, hol van a kés.


Emiatt bűnügyi felügyelet alá került, de ennek a szabályait többször megszegte. Az ügyben két társa már letartóztatásban várja a tárgyalást, most azonban az ügyészség azt kérte, hogy őt se engedjék szabadon. A bíró még ma dönt erről a kérésről.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.