Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 12. 08:17

A tisztességes baloldal egyben nemzeti is, mondja a Munkáspárt elnöke

Thürmer Gyula számítógépes hasonlattal vázolta a helyzetet: a hardverrel semmi gond, ők csak a szoftvert akarják lecserélni.

Az MSZP és a DK sem tartozik a baloldali pártok közé, ezek ugyanis álbaloldali formációk Thürmer Gyula szerint, aki a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt erről. A Munkáspárt elnöke kijelentette:

a tisztességes baloldal egyben nemzeti is.

"Mi is ezt a világot akarjuk jobbá tenni a magyar emberek számára. Számítógépes hasonlattal élve, csak a szoftvert szeretnénk megváltoztatni, a hardverrel semmi bajunk", fogalmazott Thürmer.

A pártelnök ugyanakkor azt is mondta: nem a kormánypártokban látja a Munkáspárt a természetes szövetségesét. De "ha egy adott párt számunkra is elfogadható politikát és értékeket képvisel, akkor tudjuk támogatni".

"Például az említett migrációs válság kapcsán helyeseltük a kormány döntéseit, mi is ellenezzük az illegális bevándorlást, s ezt nyomatékosítottuk a témában kiírt népszavazáson is. A koronavírus-járványt is megfelelően kezelte a kabinet. A gazdaságpolitika terén nem ilyen egyértelmű a dolog, mert bár például a bankokat megadóztatták, a mi értékrendünkhöz képest még mindig sokat kedveznek a multiknak. A béremelések terén szintén többet várnánk", mondta Thürmer az interjúban, aki arra is kitért, hogy

jobb főpolgármesternek tartotta Tarlós Istvánt, mint a mostani városvezetőt, Karácsony Gergelyt.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?