Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 03. 11:58

Ismét kéri a Szigeten lebukott holland dílerek letartóztatását az ügyészség

A vádhatóság súlyosabb ítéletért is fellebbezett.

Kezdeményezte az ügyészség a Fővárosi Ítélőtáblánál a tavalyi Sziget Fesztiválon lebukott holland drogkereskedők újbóli letartóztatását, amit azzal indokoltak: így látják biztosítottnak, hogy a két férfi a magyar hatóságok számára elérhető marad, vagyis nem szökik meg. Indítványozta az ügyészség emellett az elsőfokon kiszabott fegyházbüntetések súlyosítását is.

Tavaly augusztusban a Szigeten a két férfi sátrából és csomagmegőrző széfjéből csaknem 2700 darab ecstasy tabletta, 128 gramm marihuána, 451 darab marihuánás cigaretta került elő, miután árusítás közben a biztonsági szolgálat munkatársai kiszúrták őket, és hívták a rendőrséget.

Később megtalálták az általuk használt autót is, benne még 4 ezer darab ecstasy tablettával és körülbelül 15 kilogramm füves cigarettával. A két holland férfinál összesen, körülbelül 100 millió forint értékű, 20 ezer adag kábítószer volt.

A két 23 éves vádlottat idén júniusban első fokon öt év fegyházra ítélte és négy évre kiutasította Magyarország területéről a bíróság, miután a Fővárosi Törvényszéken beismerő vallomást tettek, és lemondtak a tárgyalás jogáról. Az ítélet szerint négy évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották őket.

A határozat kihirdetése után az eljáró törvényszék a vádlottak letartóztatását megszüntette, és a részükre bérelt lakásban bűnügyi felügyeletbe helyezte őket a másodfokú eljárás befejezéséig.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.