Itthon hvg.hu 2020. július. 24. 09:39

Előbb kell bíróság elé állnia Orosz Bernadettnek, mint feltételezett bántalmazójának

Többen jelezték, hogy ott lennének a nő tárgyalásán, hogy tiltakozzanak az eljárás ellen.

Orosz Bernadett korábban a közösségi oldalán megmutatta azokat a megrázó fotókat, amelyek a bujáki panzióban történt brutális támadás után készültek róla. A hatgyermekes édesanyának most a bíróság előtt kell felelnie, miért tette közzé a felvételeket.

Igaz a hír, valóban előbb kell az áldozatnak bíróság elé állnia a tettes jó hírnevének megsértése miatt, mint az elkövetőnek a súlyos testi sértésért. Augusztus 26-án kell számot adnom arról, hogy miért tettem ki a fényképeket és hozzá a történetemet a közösségi oldalamra. Bevallom, ma sem tennék másképpen, hiszen meggyőződésem, a nyilvánosság ereje védett meg a következő veréstől. Természetesen állok elébe a pernek, én minden kérdésre őszintén tudok válaszolni. Ha csak egy nő életét megmentette a posztom, megérte – mondta Orosz Bernadett a Blikknek.

A lap azt írja, hogy a megvert édesanyának már többen is jelezték, hogy a becsületsértési per tárgyalására eljönnek, hogy jelenlétükkel tiltakozzanak az eljárás ellen. A Blikk kereste a férfi ügyvédjét, aki elmondta, hogy még az is kérdéses, hogy pontosan mi történt a panzióban, hiszen védence tagadja, hogy a fényképeken látható mértékben bántalmazta volt kedvesét.

Ebben az ügyben még az sem tisztázott, hogy megtörtént-e a sértett által állított bántalmazás vagy nem, hiszen a rendőrségi iratok egész mást mutatnak, mint amit a sértett állít. De a személyiségi jogi per ettől teljesen független, egyszerűen arról van szó, ha védencem el is követte a bűncselekményt, még a személyiségi jogai nem sérülhetnek – nyilatkozta az ügyvéd.

Ahogy arról tavaly novemberben beszámoltunk, a bujáki nőt barátja brutálisan megverte, eltörte az orrát, a fejét és testét szétzúzta ököllel, és fojtogatta is. A nő elmondása szerint nem először bántalmazta a férfi, akit már megpróbált elhagyni, de korábban nem mert a rendőrséghez fordulni.

A Pásztói Rendőrkapitányság kezdeményezte az ügyészségen a férfinak a távoltartását, a Honvédelmi Minisztérium pedig azt közölte, hogy a férfinak, aki tartalékos katona volt, soron kívül megszüntették a szolgálati viszonyát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.