Újra elérheti a 30 Celsius-fokot a legmagasabb hőmérséklet.
A hétfőre virradóra kialakuló pára- és ködfoltok hamar feloszlanak, a keleti országrészben lévő vastagabb felhőzet pedig felszakadozik, a nap nagy részében már gomolyfelhős, napos időre van kilátás.
Reggel a Tiszántúlon lehet eső, délután pedig elszórt jelleggel alakulhat ki záporeső, de az Északi-középhegység térségében, az Észak-Alföldön, valamint az Alpokalján zivatar.
A többnyire mérsékelt északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések (60-80 km/h) és jégeső is lehet.
Zivatatarok veszélye miatt hét megyére – Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas – adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Késő estére 18, 23 fokra hűl le a levegő.