A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője azonnali hatállyal távozott a kormánykritikus szakszervezet éléről.
A mai napon, hosszas átgondolás után, bejelentettem lemondásomat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmányi elnöki tisztségéről. Azok, akik ismernek engem, és akikkel együtt dolgoztam az utóbbi időben, tudják, hogy ezt a kérdést régóta fontolgattam, nem hirtelen elhatározásból született.
Így kezdi a hétfő este megjelent közleményét Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke a szervezet honlapján. Szűcs szerint az elmúlt két évben rengeteg figyelemre méltó eredményt értek el, a tagság megerősödött, markánsabban és határozottabban vannak jelen a közéletben – folytatja a most távozó elnök.
Szerinte rengeteget dolgoztak azon, hogy „a társadalom közönyén, fásultságán át tudjunk törni”, de valószínűleg nem eleget, de ez is „hihetetlen áldozatokat kíván fizikailag és szellemileg is.” Azonban Szűcs számára továbbra is csalódás, hogy „az oktatási dolgozók közössége, ugyan talán már érti, hogy nincs keresnivalónk a nap alatt, ha nem fogunk össze, de még mindig nem teszi meg saját magáért a legalapvetőbb lépést, a csatlakozást.”
Árulkodó adat, hogy az elmúlt fél évben legalább háromszor annyi emberen segített jogi szolgálatunk, mint amennyien beléptek a szervezetünkbe. Márpedig ingyen ebéd nincs: a rengeteg munka felőröli azokat, akik tenni akarnak, akik munkájukat, energiájukat ölik abba az ügybe, amiben hisznek. Ha csak aratni jössz, de vetni nem, egy idő után nem lesz mit enned – áll a levelében.
Szűcs az elmúlt időszakban rengeteget utazott, a munkáját Miskolcról igyekezett ellátni, és „ez a kétlakiság önmagában is nagy teher volt” a számára.
Sok tanárnak az egészsége és a pénze is ráment távoktatásra
Egy friss felmérés szerint bár a digitális távoktatást a kormányzat sikertörténetként adja el, az oktatásirányításnak alig volt köze a digitális munkarend konkrétumainak megszervezéséhez. Azt elsősorban a pedagógusok, oktatási dolgozók bonyolították, saját kútfőből - akár saját pénzből is.
Az a tény, hogy egyre több szorult helyzetben lévő oktatási dolgozó ügyében igyekszünk eljárni, de az eszközeink, lehetőségeink nem növekednek az igényeknek megfelelően, mivel a közös felelősségvállalásban van még hova fejlődnünk, engem is rettenetesen leterhelt – de nem csak engem, említett kollégáimat is. Márpedig egy olyan helyzetben, ahol az egyébként is munkavállaló- és szakszervezet-ellenes hatalom szakmai vitákban is a félretájékoztatás, a porhintés eszközeihez nyúl, ahol a hatalom közpénzből épített mozgástere összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az érdekképviseleteké, ahol a hatalom nem habozik a legdurvább és legetikátlanabb eszközökhöz sem nyúlni az egyes intézkedéseivel kritikus szakértői közösség ellen, ott a közös felelősségvállalás alapvető érdek. Ez az, amit máig nem sikerült tudatosítanunk – írta.
„A rengeteg harc és összetett feladat kimerített, felőrölt. Úgy éreztem, hogy a legjobb megoldás, ha most hátralépek.”
