A tesztelésről árultak el részleteket.
Augusztus 1-ig a fertőzött "sárga" vagy "piros" besorolású országból érkező külföldiek PCR-tesztjét is ingyen elvégzi az állam - derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának válaszából. Ez a feltétele annak, hogy a beutazó 14 napon belül elhagyhassa a karantént.
Azt írták,
a feladatot országszerte az igényekhez igazodó kapacitással végezi az OMSZ, a jelen bejelentéshez kapcsolódóan várható új eljárásrend kihirdetése esetén a Mentőszolgálat a rászabott feladatoknak eleget tesz majd.
Az OMSZ a fertőzött országokból hazatérő magyarokat is augusztus 1-ig teszteli ingyen, hogy utána mennyit kell fizetni a tesztekért, egyáltalán, ők végzik-e a feladatot a továbbiakban is, továbbra sem tudni, így újabb kérdést tettünk fel. Az Emmi annyit írt,
augusztus 1-je után bármely olyan laboratórium eredménye elfogadható, amely rendelkezik mikrobiológiai laboratóriumi diagnosztika tevékenységre jogosító működési engedéllyel és végez molekuláris biológiai vizsgálatot SARS-CoV-2 irányába. Az augusztus 1-je utáni tesztek költségeivel kapcsolatban az adott szolgáltató árai lesznek az irányadóak.
Karanténkötelezettség nélkül azok léphetnek be az országba, akik bemutatnak kettő, a belépés előtt legfeljebb öt nappal, 48 óra különbséggel elkészült PCR-tesztet, de szabadon mozoghatnak akkor is, ha igazolni tudják, hogy fél éven belül átestek a vírusfertőzésen. A tartózkodási hellyel nem rendelkező külföldieket a Kútvölgyi Kórházba viszik karanténba.
Feltettünk 11 kérdést, bullshit választ kaptunk az operatív törzstől
Nagyon sok a nyitott kérdés a vasárnap bejelentett szigorításokkal kapcsolatban, az operatív törzs nem segít a tisztázásban.
A környező országok többsége zöld besorolást kapott, miután ott a kormány számításai szerint alacsony a fertőzések száma. Azt, hogy pontosan mi alapján számolt a kormány, illetve az országos tiszti főorvos, nem egészen világos: valószínűleg az aktív fertőzöttek számát és a fertőzés ütemének növekedését nézték, lakosságarányosan. Horvátországban ugyan egyre több a fertőzött, azonban a zöld kategóriában maradt, amit Gulyás Gergely miniszter vasárnap azzal indokolt, hogy ott még mindig kevés a fertőzött.
A környező országok közül Románia és Szerbia került a "sárga", vagyis kevésbé fertőzött országok közé, Ukrajna lett piros, vagyis súlyosan fertőzött. Az érintett határokon ellenőzrik a belépőket, kérdőívet töltetnek ki velük, feltérképezik utazási előzményüket és megmérik a lázukat, de nem végeznek rajtuk tesztet - egyértelműsítette Müller Cecília országos tiszti főorvos az M1 reggeli műsorában. Az onnan - vagy ezen országokon keresztül érkezők két hét otthoni karanténba kerülnek, amit a "sárga" országok esetében 1, a "pirosaknál" 2 negatív PCR-teszttel hagyhatnak el.