Itthon hvg.hu 2020. június. 08. 11:26

Fel akarta gyújtani a házát egy dorogi férfi, de elromlott az öngyújtója

Még tovább előzetesben maradhat a férfi, aki benzinnel próbálta felgyújtani a házát, de előbb az öngyújtója mondta fel a szolgálatot, majd megijedt az arra járó rendőrjárőröktől.

A Tatabányai Járási Ügyészség azt kéri, hogy hosszabbítsák meg annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki benzinnel próbálta felgyújtani a lakását.

A férfit azzal vádolják, hogy március 13-án a dorogi lakásában benzint locsolt szét, ebből az apja ruházatára is került. Ezután öngyújtót vett elő, leguggolt, közben a benzines kannát a kezében tartotta, és közölte az apjával, hogy álljon arrébb, mert fel fogja gyújtani a házat. Az öngyújtó nem gyulladt be, a férfi viszont megijedt a ház előtt járőröző rendőröktől, ezért elmenekült.

A férfit még három nappal később letartóztatták. A letartóztatás határideje június 16-án lejárt volna, ezért az ügyészség azt kérte, hogy hosszabbítsák azt meg.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.