Az egészségügyért felelős uniós biztos szerint a járvány rávilágított néhány problémára, amiket orvosolni kell.
A nagyobb intézmények támogatására is kidolgoznak egy csomagot.
A Covid-19 miatt kialakult vérrögöket találtak a koronavírus tíz afroamerikai áldozatánál az Egyesült Államokban.
Teljesültek a nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítésének feltételei, és hétfőtől az eddigieknél szabadabban lehet találkozni családtagokkal és ismerősökkel - közölte Boris Johnson brit miniszterelnök.
Johnson, aki a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta csütörtök este a Downing Streeten, elmondta: a jövő héttől hatfős, nem egy háztartásban élő csoportok találkozhatnak szabadtéren, és nemcsak közterületen, hanem például magánházak kertjeiben is.
A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nem egy háztartásban élőknek továbbra is két méter távolságot kell tartaniuk egymástól.
A március 23-án érvénybe léptetett korlátozások alapján eddig kettőnél több, nem egy háztartásban lakó ember nem tartózkodhatott együtt közterületen, emellett a nem együtt élő családtagok és ismerősök sem látogathatták egymást.
Johnson megerősítette, hogy hétfőn megindulhat a tanítás az általános iskolák alsó tagozatainak három évfolyamán. Első lépésként a nulladik, az első és a hatodik osztályba járó gyerekek térhetnek vissza az iskolákba.
Ismert emberek százai gondolják úgy, tévedés azt hinni, hogy a koronavírus-járvány előtti életünk normális volt. Új időszámítás kell – mondták Magyarországon is a nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozó magyar színészek, aktivisták és kutatók. Szépnek szép ugyan ez a gondolat, de mit jelenthet a gyakorlatban? Hogy alakítsuk át az életünket a járvány után? Induló cikksorozatunkban a nyilatkozat magyar kutatóit fogjuk erről kérdezni. Először Tosics Iván városkutató és szociológus ad tippeket.
Muto Tosiro, a tokiói olimpia szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója nem tudott konkrétumokról beszámolni, amikor az elmúlt két hónapban elvégzett munkájukról kérdezték.
"Jelenleg nincs olyan részlet vagy konkrétum, amiről beszélhetnénk" - mondta csütörtökön. Hangsúlyozta: nem érzi úgy, hogy késésben lennének az előkészületek.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezők több mint két hónappal ezelőtt, március 24-én döntötték el, hogy a koronavírus-járvány miatt nem idén nyáron, hanem jövőre, július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg az ötkarikás játékokat.
Muto Tosiro csütörtöki online sajtótájékoztatóján megismételte, hogy jövő nyáron védekezniük kell majd a magas hőmérséklettel szemben, továbbá koronavírus-ellenes intézkedésekre is szükségük lesz, az elmúlt két hónapban elvégzett munkájukról azonban nem tudott egyéb konkrétumokkal szolgálni.
Hozzátette, komoly hírek egészen addig nem várhatók, amíg az előkészületek el nem érik a második fázist. Akkor kerül ismét terítékre, hogy ki milyen arányban fedezi a halasztás miatt felvetődő költségeket - amelyet Japánban kettő és hat milliárd dollár közötti összegre becsülnek -, hogyan lehet majd a szurkolókat, a sportolókat és az egyéb közreműködőket megóvni a fertőzéstől, illetve biztosítani ugyanannak a 43 helyszínnek a használatát és ugyanazt az időrendet, amit idén nyárra terveztek.
"Októberben kezdjük a részletes megbeszéléseket, akkor sok dolog tisztázódik" - közölte.
Hozzáfűzte, hatalmas vállalkozás és nagy munka egy éven és néhány hónapon belül felülvizsgálni és átdolgozni, amire évek óta készülnek.
A múlt héten Thomas Bach, a NOB elnöke azt javasolta, a sportolók töltsenek majd néhány napot karanténban az olimpia előtt, illetve felvetette, hogy csak korlátozott számban lehessenek nézők a versenyhelyszíneken, sőt a zárt kapus eseményeket sem zárta ki.
John Coates, aki a NOB részéről felügyeli az előkészületeket, kijelentette: komoly problémát jelent, hogy a küldöttségek 206 országból érkeznek. Az olimpiára körülbelül 11 ezer sportolót, 5000 sportvezetőt és edzőt, 20 ezer újságírót és médiamunkatársat, illetve 60 ezer önkéntest várnak.
Palkó Judit gyors diagnózisának köszönhetően Magyarország időben kezdhette meg a járvány elleni készültséget és a védekezést.
Hamarosan létrejön egy nemzeti laboratórium is, amelyben vírusokkal foglalkoznak majd a szakemberek Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint.
Február eleje óta először nem nőtt, hanem csökkent a munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban.