Múlt héten az egészségügyi maszk viselését is előírták Bujákon, ahol Nógrád megye fertőzötteinek közel harmada él.
A háziorvos tájékoztatása alapján 10 bujáki lakosnál igazolták az új koronavírus által okozott megbetegedést – közölte a Nógrád megyei község önkormányzata közösségi oldalán szerdán.
A faluban összesen 68 személy került járványügyi megfigyelés alá. Húsz ember külföldről jött haza (közülük 19-nek már le is járt az előírt két hét), 48 ember határozatlan ideig, feloldásig került megfigyelés alá, mert fertőzött személlyel érintkeztek.
A 10 beteg mellett további 3-an vannak, akik fertőzöttek lehetnek, ezért járványügyi elkülönítés alá vonták őket.
Az operatív törzs honlapján arról tájékoztat, hogy az egész megyében összesen 35 a fertőzöttek száma. Hogy mi történt a nagyjából kétezres lakosságú községben, mi vezetett a nagy számú fertőzéshez, arról nem ír az önkormányzat. Annyi bizonyos, hogy múlt héten az óvoda bezárását és a fogorvosi alapellátás szüneteltetését is elrendelték, valamint előírták az egészségügyi maszk viselését a településen.