Vajda Zoltán önkormányzati képviselőt 120 ezer forintra bírságolták. Ő is ott volt az Orbán-kormány elleni dudálós tüntetésen.
Orbán rendőrsége úgy döntött, fontosabb a rendszer szolgálata, mint kevés megmaradt jogunk védelme. Ezért, mivel május 4-én részt vettem a Hadházy Ákos szervezte autós megmozduláson, 120 ezer forintra büntettek. Pontosabban: próbálnak büntetni. Mert nem hagyom annyiban”
– írta a Facebookon Vajda Zoltán független XVI. kerületi önkormányzati képviselő.
Azt is írta, hogy “állítólag dudáltam és ez megengedhetetlen, mert ez nem az a helyzet, amiben ez indokolt lehet. Mondjuk arra kíváncsi leszek, hogyan értékeli majd a bíróság a dudálós zenét, ami az autómból szólt. Még jó, hogy van pénz az ilyen eljárásokra. Költhetnénk ugyan másra is, mint az állam polgárainak b.sztatására”.
Vajda azt írta, azért is kerül számára ez a “kiruccanás” 120 ezerbe, mert a rendőrség szerint hazudott arról, miért ment el a kijárási korlátozás alatt otthonról.
“Szerintük az, hogy Rogán Cecília szépségversenyére készülvén éppen műkörmöshöz tartottam, nem valós alapos indok. Nem szeretem, ha azt mondják, valótlant állítok. Már sajnálom a bírót, aki erről tárgyalni kényszerül”.
“Tiltakozni kell. Úgy, hogy még ha kevesen mernek is kockáztatni, a híre eljusson mindenkihez. Hogy nyilvánvaló legyen, mi zajlik Magyarországon” – tette hozzá Vajda Zoltán, aki szerint emberek vagyunk és “nem engedhetjük meg, hogy más emberek az életünket korlátlan hatalommal irányítsák”.
Az autós tüntetés egy másik, 70 éves résztvevőjére 750 ezer forintos büntetést szabtak ki.