Itthon hvg.hu 2020. május. 24. 13:41

Hiába élcelődött Kásler Miklós, most mégis vizsgálat indult

Korábbi helyesírási hibáit dörgölte a járvány alatt történt egyes kórházi halálesetek miatti felelősséget firtató Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) orra alá Kásler Miklós, emberi erőforrásokért felelős miniszter. Most vizsgálat indult az egyik haláleset miatt.

Igaz történetekkel tetszett szórakoztatni a parlamentet - gúnyolódott Kásler Miklós egészségügyi miniszter Bangóné Borbély Ildikón, amikor az MSZP-s képviselő a parlament május 4-i ülésén két halálesettel kapcsolatban is firtatta a miniszter és az általa irányított egészségügyi ellátórendszer felelősségét.

A képviselő egy kórházi beteghordozó halálát, illetve egy agyhártyagyulladásban elhunyt nő példáját felhozva kérdezte a minisztert, a felelősségről, a második halálesetet az alapellátás és az egészségügyi ellátás leállításának tudva be.

A miniszter akkor érdemi válasz nélkül hagyta a felvetést, inkább Bangóné által korábban ejtett helyesírási hibákon élcelődött “Tudjuk, hogy elmélyült a magyar irodalomban és a magyar nyelvtanban és a magyar helyesírásban” - mondta.

A tárcához tartozó Nemzeti Népegészségügyi Központ azonban mégis vizsgálatot rendelt el az esztergomi nő ügyében az ATV szerint. A nő előbb két napig várt a mentőre, hogy Covid-tesztet csináljanak rajta, majd elvitték előbb a székesfehérvári, majd onnan a balassagyarmati kórházban, ahol végül elhunyt.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.