Itthon MTI/hvg.hu 2020. május. 15. 12:32

Orbán Belgrádban tárgyal, miközben az EU-ra nem volt ideje

Szijjártó Péter is elkísérte Alexander Vucic szerb elnökhöz.

A regionális együttműködésről és a járvány elleni védekezésről egyeztet Orbán Viktor Alexander Vucic szerb elnökkel.

A tárgyalások rendszeresek, éppen két hónapja volt utoljára Belgrádban találkozó, majd hamarosan Budapesten.

Orbánt elkísérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

A magyar felhatalmazási törvényről, illetve a jogállamisággal kapcsolatos aggályokról rendezett csütörtöki európai parlamenti vitán egyébként Orbán nem vett részt, azzal az indoklással, hogy "jelenleg minden erejét és energiáját a járvány elleni védekezés köti le" . A vitára Varga Judit igazságügyi és EU-minisztert szerette volna delegálni, ám az EP szabályai szerint kizárólag az államfő vagy a kormányfő képviselhet tagországokat.

Hirdetés