Domány András
Szerzőnk Domány András

Az egykori Budagyöngye Kórház átalakításának most még csak az előkészítésére utalt ki 410 millió forintot a kormány. Kiss-Rigó László püspök egyházmegyéje kapja használatba az épületet.

A 2007 óta bezárt, Pest megyéhez tartozó Tárogató úti kórházat többször próbálták már eladni, de sikertelenül. Most egyházi kezelésbe kerül, de a kormányhatározatnak csak a címéből derül ki, hogy miért: „a történelmi egyházak bázisán létrejövő egészségügyi szakképzés szakmai és infrastrukturális alapjainak megteremtését” célozza.

Erről a szövegből semmi több nem derül ki.

Az viszont igen, hogy a beruházás „előkészítője és megvalósítója az emberi erőforrások minisztere együttműködésével és szakmai felügyeletével”, továbbá a létrejövő építmények „jövőbeni használója és az  intézmény fenntartója a Szeged-Csanádi Egyházmegye legyen”. Ennek megyéspüspöke, a miniszterelnökkel jó viszonyban lévő Kiss-Rigó László már többször kapott jelentős költségvetési támogatást, például a lakiteleki wellnessközpontra és egy szegedi futballstadionra.

A határozat idézett címe többes számban szól „történelmi egyházak”-ról, de a szöveg kizárólag egy katolikus egyházmegyét említ, amely egyházszervezeti szempontból nem is illetékes Budapesten, hiszen a budai helyszín az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez tartozik.

A költségvetési tartalékból kiutalt 410 millió forint a beruházás előkészítését szolgálja. Ezután Kásler Miklós miniszternek jövő nyárig kell egy „feltételes közbeszerzési eljárás eredménye alapján” előterjesztést készítenie a kormány részére „a beruházás megvalósításáról, a  költségek, forrásigény, ütemezés és felelősök bemutatásával”.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.