Elrendelte a kormány a veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések meghosszabbítását és megjelent a rendelete a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről.
Meghosszabbította a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő – a járvány elleni védekezés hatékonyságát növelő, a fertőzések és megbetegedésének számát csökkentő és a járvánnyal járó gazdasági károkat mérséklő – rendkívüli intézkedések hatályát a kormány. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Ennek értelmében a kormány a veszélyhelyzet végéig fenntartja
- az olyan családvédelmi intézkedéseket, mint a gyed, gyes, gyet ellátások meghosszabbítása.
- az eddig bejelentett gazdaságvédelmi intézkedéseket, így a hiteltörlesztések és végrehajtások felfüggesztését, a kata megfizetésének halasztását, az egyes szektorokban a járulékfizetési kötelezettséget.
- a kórházparancsnokok megbízásáról szóló jogszabály hatályát.
- azt a rendelkezést, hogy a turisztikai, a vendéglátóipari, a szórakoztatóipari, a szerencsejáték, a filmipari, az előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok esetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződéseket 2020. június 30-ig nem lehet felmondással megszüntetni. Ezekben az ágazatokban működő gazdasági egységekben 2020. március, április, május és június hónapokra a munkáltatók mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn, azzal, hogy annak havi mértéke nem haladhatja meg az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét, a 7710 forintot.
- a turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek a 2020. március 1. napjától 2020. június 30. napjáig terjedő időszakra nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetniük.
Minderre a Fidesz-kétharmad adott felhatalmazást a kormányzatnak: a kormánypárti országgyűlési képviselők hétfőn szavazták meg a törvényjavaslatot, miután annak napirendre vételét az előző héten nem szavazta meg a képviselők négyötöde. Az így elfogadott jogszabályt Áder János azonnal aláírta, mivel szerinte "megfelel az Alaptörvény előírásainak, nemzetközi szerződésbe nem ütközik, vele szemben megalapozott alkotmányos aggály nem támasztható". A voksolás után tíz órával, hétfőn éjfélkor hatályba is lépett az új törvény.
Benyújtották a rendkívüli jogrendről szóló törvényjavaslatot
Az alkotmányjogász szerint az Orbán-kormány által bevezetett különleges jogrend kifejezés jogi eufemizmus, mert valójában súlyos szabadságkorlátozást jelent. Majtényi László a HVG-nek írt cikkében arra is figyelmeztet, hogy a legnagyobb veszély az információszabadságot fenyegeti.
Megjelent a közlönyben a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló kormányrendelet is, amelynek célja a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint, hogy a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt is garantált legyen a jogbiztonság és biztosítottak legyenek az állami eljárások és azok esetleges megakadása ne legyen hátrányos az állampolgárokra, gazdasági vállalkozásokra nézve.
Ebben sorra veszik a különböző eljárásjogi kérdéseket: így többek között a veszélyhelyzet ideje alatti kézbesítés, a fizetési meghagyás és a lejáró biztonsági tanúsítványok ügyét, a határozott idejű bírósági vezetői kinevezéseket, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló szabályokat, a polgári peres eljárásokra és a közjegyzői nemperes eljárásokra vonatkozó szabályozást, valamint az ügyvédi esküt.
Mint írták, a veszélyhelyzet ideje alatt a kézbesítési kifogás, valamint a mulasztás igazolása iránti kérelem előterjesztésének törvényben meghatározott határidejébe a veszélyhelyzet időtartama nem számít bele.
Ha a személyi biztonsági tanúsítvány, a telephely biztonsági tanúsítvány vagy biztonsági szakvélemény érvényessége a veszélyhelyzet ideje alatt járna le, érvényessége a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig meghosszabbodik.
A veszélyhelyzet megszűnéséig a fizetési meghagyás végrehajtói kézbesítésére nem kerülhet sor azzal, hogy a kézbesítésre vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő napon újrakezdődik.
Ha a határozott idejű bírósági vezetői kinevezés a veszélyhelyzet idején jár le, a határozott idő meghosszabbodik a veszélyhelyzet megszűnéséig. A veszélyhelyzet megszűnését követően a bírósági vezetői pályázatot haladéktalanul ki kell írni. A vezetői pályázat elbírálásáig a kinevezésre jogosult a bírósági vezetői állást megbízás útján töltheti be.
A veszélyhelyzet ideje alatt előírt tilalmak, korlátozások betartása érdekében a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvény is eltérő szabályokkal kerül alkalmazásra. A nyilvántartó bíróság kizárólag okirati bizonyítást folytathat le. A Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat kizárólag elektronikus úton nyújt céginformációs és egyéb szolgáltatást.
A rendelet kitér a polgári peres eljárásokra is, többek között kimondja, hogy veszélyhelyzet ideje alatt nincs helye az eljárási cselekmény lefolytatásának, ha azt olyan helyen kellene foganatosítani, amely járványügyi intézkedés hatálya alatt áll. A veszélyhelyzet ideje alatt a keresetlevelet, a keresetet tartalmazó iratot, a viszontkeresetlevelet, a beszámítást tartalmazó iratot és az írásbeli ellenkérelmet a jogi képviselő nélkül eljáró fél kizárólag írásban, a jogszabályban előírt nyomtatvány alkalmazása nélkül is előterjesztheti. A veszélyhelyzet ideje alatt a beadványok a bírósági kezelőirodán személyesen nem adhatók be, azokat a bíróság bejáratánál lévő, zárt gyűjtőszekrényben lehet elhelyezni.
A rendelet tartalmazza a veszélyhelyzet ideje alatt a közjegyzői nemperes eljárásokra, a közigazgatási perekre, a büntetőeljárásokra vonatkozó jogszabályokat is, továbbá kitér a veszélyhelyzet ideje alatt az ügyvédi tevékenységre is. A veszélyhelyzet ideje alatt az ügyvédi eskü tételére kötelezett az esküokmány elektronikus aláírásával megkezdheti az ügyvédi tevékenységet azzal, hogy az esküt a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül le kell tennie, és erről aláírt esküokmányt kell készíteni.