Vészhelyzetben közbizalom kell és összefogás. Ezt minden kormány szereti hangoztatni, némelyik direkte vészhelyzeteket kreál, hogy újra és újra mondhassa. Nehezebb azonban ilyet követelnie annak a kormánynak, amely egy évtizede bizonygatja, hogy egyáltalán senkivel nem óhajt összefogni a saját táborán kívül.

És amely a vészhelyzet közepén ennek az alkalmatlanságnak a címerállatát állítja ki a nyilvánosság elé. Azt, aki semmilyen bizalomra nem bizonyult méltónak.

Kovács Zoltán államtitkár nem kapott bonyolult kérdéseket. Mi a protokoll? Tesztelnek-e tünetmentes embereket kontakt alapján, és ha nem, akkor Pintér Sándort miért? Mi lesz azokkal az orvosokkal és ápolókkal, akik védelem nélkül kezeltek koronavírusos betegeket?

Az ő egyetlen feladata, hogy ezeket a jogos és értelmes kérdéseket megválaszolja. Ehelyett ez az ember egy rohamosan terjedő húgyfolt a kormány gatyáján. Akiben eddig megvolt a bizalom, az most már okkal gyanakszik, látva a hisztérikus idegrohamot, amit a kommunikációs zseni produkált.

Ne akarjanak okosabbnak lenni a szakembereknél – akik nincsenek itt, és nem válaszolnak. Azért, mert csak, mindig eggyel több de. Ennyi telt tőle.

Mondhatta volna, hogy a belügyminiszter fontos, ezért őt naponta ellenőrzik, és már a fejébe verték, hogy ne fogdosson gyanús arabokat. Mondhatta volna, hogy a Jahn Ferenc kórházban hibákat követtek el, folyik a vizsgálat, és még egyszer nem fordulhat elő. Ehelyett megsértődött és toporzékolt, amiért érdemben kérdezték.

Az orvosi kamara javaslatai, az szerinte gyurcsányizmus. Ennyike. Körülbelül minden az orvosokon és az ápolókon múlik, akik mellesleg kétharmaddal választották meg a kamara elnökét – mármint tényleg annyival, nem ötvenegy százalékból gyurmázták mögé a kétharmadot. De ez a sötét alak hirtelen okosabb náluk, meg az összes virológusnál, az okossága pedig gyurcsányozásban merül ki. Többet sosem tudott – kár volt belé Soros pénze.

Bizony, nagy szükség lenne az együttműködésre. Választást eddig lehetett nyerni kétmillió hívővel meg trükkök százaival. Egy kóbor szocit fel lehet tartóztatni kopaszokkal, csak egy kicsit fasisztának kell lenni hozzá. A vírus ettől nem szarik be. A magyarok pedig válaszokat várnak ezúttal, még a fideszesek is. Kovács Zoltán csak arra biztosíték, hogy bárhol máshol keressék, csak ne a kormánynál. A nemzeti konszenzushoz vezető első lépés, hogy eltakarodik.

Nincs értelme a helyén tartani. Most az egész országgal kéne kommunikálni, ez az idióta viszont NB2-es lakossági fórumokon kívül halott ember. Biztosan elég lesz ehhez a harchoz is a B-közép? Biztosan elég lesz annyi hitelesség, amit egy Kovács Zoltánnal össze lehet söpörni?

Rendkívül gyors változások közepén vagyunk, és ugyanilyen gyorsan kell alkalmazkodni. Az egyik életbevágó mozdulat lejönni arról a tripről, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Tudósok, orvosok, tanárok, vállalkozók, polgárok kooperációja szükséges ahhoz, hogy valahogy megússzuk.

Kelleni fog a szoci orvos, a liberális sztártanár, kell a primitív hülyék által kiszorított, digitális tananyagokat fejlesztő stúdió. Kellenek az oktatáskutatók, akik eddig hiába mondták, merre van a valóság. Kellenek a tudósok, akikkel eddig felmosta a padlót a hatalom. Oda kell figyelni az ellenzékre, amely napok óta a kormány előtt jár – mert esetleg nekik van igazuk. Kell az ellenzéki önkormányzat erőfeszítése is. Ideje visszavenni az arcból, és amikor este bevezetnek egy intézkedést, amit reggel még nemzetrontásnak bélyegeztek, akkor bocsánatot kérni. És érdemes alázattal megválaszolni az újságírók kérdéseit, mert tőlük fog informálódni az ország. Az újságíróknak pedig feltenni sorra ugyanazt a kérdést ilyen esetben, és nem futni hagyni a bohócot.

A bizalom nem üres szlogen. Azon múlik, hogy feltételezem-e a kormányról, hogy meg akarja oldani a vészt, vagy bármilyen hazugság árán, nyakig húgyfoltban is tagad, és hajtogatja, hogy 3,6 röntgen. Hogy fontosabb-e neki néhány ilyen selejtes janicsár karrierje, mint az ország. Azon múlik, hogy az orvos vállalja-e a munkát a karanténban. Hogy az ápoló bemegy-e dolgozni. Azon múlik, hogy egyéni túlélésre rendezkedünk-e be.

Itt a gyermekkor vége. Már most késő kirúgni a hülyegyerekeket, akik még mindig csak odáig látnak, hogy a gombfocimeccset megnyerjék. Aztán majd beszélgethetünk összefogásról, szemmagasságban. Koalíciókényszer van – és vannak feltételek. Személyiek is. Kevesek vagytok ahhoz, hogy ezt erőből oldjátok meg. Lesztek szívesek viselkedni. És olyanokat küldeni, akik tudnak.