Itthon MTI 2020. február. 23. 14:37

Elrendelte a bíróság az emberöléssel gyanúsított pakisztáni letartóztatását

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság egy hónapra elrendelte a nemzetközi elfogatóparancs alapján Magyarországon elfogott, többszörös emberöléssel is gyanúsított pakisztáni férfi letartóztatását – közölte a Fővárosi Főügyészség vasárnap az MTI-vel.

Közleményük szerint a megalapozott gyanú tárgyát 2009 és 2017 között, Pakisztánban elkövetett bűncselekmények képezik. A pakisztáni férfi ellen – a legfőbb ügyész döntése alapján – magyar büntetőeljárás indult, amelyet a Fővárosi Főügyészség irányítása mellett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat le.

Mint írták, a nyomozó hatóság őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás, lőfegyverrel visszaélés és minősített rablás miatt.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel álláspontja szerint a férfi jelenléte csak így biztosítható az eljárásban, és csak így zárható ki annak veszélye, hogy újabb bűncselekményt kövessen el. A végzés védelmi fellebbezés miatt nem végleges – áll a közleményben.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.