Itthon hvg.hu 2020. február. 15. 14:54

Bayer Zsolt közérdekű adatigényléssel akarja kideríteni, ki mennyiért lakik a Várban

Leginkább arra kíváncsi, hogy hogyan jutottak a Vár közelében lakáshoz általa baloldali kötődésűeknek tartott személyek.

Bayer Zsolt ma reggel nyílt levelet írt az I. kerületi polgármesternek, V. Naszályi Mártának, amelyben sorra veszi, hogy kiknek az ügyében fordult közérdekű adatigényléssel a budavári önkormányzathoz. Bayer azt szeretné tudni, hogy hogyan jutott a Vár közelében lakáshoz Vámos Ágnes, az önkormányzat tanácsadója, Bakró-Nagy Ferenc, az Index munkatársa, Tamási Miklós, a Fortepan alapítója és Diósdi László, újságíró, akit a "vár öreg komcsijának" nevez, illetve hogyan jutott saját ingatlanhoz Baráth Etele, egykori szocialista képviselő.

Azt a 24.hu írta meg, hogy Bayer Zsolt jelenleg 32 ezer forintért bérel lakást a várban, és annak ellenére is maradni fog az ingatlanban, ha jövőre megemelik a várbeli lakások bérleti díját. Bayer a nyílt levele végén hangsúlyozta egyébként, hogy ez a lista egyelőre csak a kezdet, a közérdekű adatok kiadása után újabb névsorral fog jelentkezni.

A hvg.hu néhány hónappal ezelőtt térképen ábrázolta, kik azok, akik a kerület előző vezetésétől kaptak kedvező áron, jó helyen található lakásokat. Néhány napja pedig arról írtunk, hogy maga az előző polgármester, Nagy Gábor Tamás is kért és kapott önkormányzati bérlakást. A fideszes politikus ezt azzal indokolta, hogy szüksége van egy nyugodt otthonra.

 

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.