A megyék többségében már életbe lépett a részleges vagy teljes tiltás.
Csütörtöktől a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának valamennyi fekvőbetegosztályán, szombattól pedig a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban rendeltek el látogatási tilalmat az influenzaszerű megbetegedések tömeges előfordulása miatt.
A pécsi intézmény közleményben kitért rá, hogy
védőfelszerelés – így orr- és szájmaszk, valamint védőruha – használata és kézfertőtlenítés mellett a gyermekosztályon a beteget kísérő, ápoló szülő, szülés esetén a szülő nő által meghatározott kísérő, valamint a súlyos állapotú beteg hozzátartozója kivételt képez a tilalom alól, ha az adott egység vezetője a látogatásra engedélyt ad.
Baranyában korábban a Pécsi Irgalmasrendi Kórházban, valamint a szigetvári és a mohácsi kórházban rendeltek el látogatási tilalmat.
Veszprém megyében az elmúlt héten mintegy ezren, azaz másfélszer annyian fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban, többek között ezért rendelték el a látogatási tilalmat a Csolnoky Ferenc Kórházban szombattól.
Szerdán a Honvédkórház három telephelyén, a Róbert Károly körúti, a Podmaniczky utcai és Szanatórium utcai intézményben lépett életbe a korlátozás. Jelenleg Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Zala és Pest megye egészségügyi intézményeit érinti részleges vagy teljes látogatási tilalom.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfőn közölte a Világgazdasággal, hogy bár több mint egymillió ember térítésmentesen kaphatná meg az influenza elleni védőoltást, mégsem jelentkeznek a háziorvosoknál a vakcináért. Az NNK szerint az idei szezonban az 1,3 millió rendelkezésre álló influenza elleni ingyenes vakcinának az 53,3 százalékát, vagyis csaknem 640 ezer adag oltóanyagot használtak fel január elejéig a háziorvosok.