Az elmúlt hónapban a világ Donald Trump impeachment-eljárásának fordulatait figyelte. Megtanulhattuk, hogy az impeachment az amerikai elnökök közjogi felelősségre vonásának eszköze. A módszer eredetileg az angolszász jogrendszerekben alakult ki, hogy egy egyébként megkérdőjelezhetetlen – a király által támogatott – személyt megfosszanak hatalmától. Ezt az intézményt vette át az Egyesült Államok, amely felhatalmazza a Kongresszust: indokolt esetben, ezt a kivételes eszközt alkalmazva megfossza hatalmától a hivatalban levő elnököt. Trump – az ellene felhozott vádak szerint – visszaélt hatalmával: potenciális versenytársa ellen akart zsarolással adatot gyűjteni és minden módon akadályozta a Kongresszus vizsgálatát. Most, hogy a Szenátus – a republikánus többség akaratát kifejezve – nem az elnököt, hanem az eljárást buktatta meg, én mégis az ötlet hazai bevezetését javaslom.

A valóságban – a konkrét vádpontok mellett vagy azokon túl – ami az USA-ban „kicsapta a biztosítékot” az a Trump minden megnyilatkozásából sugárzó attitűd: azt teszem, amit akarok, azt mondok bárkiről, amit akarok, senki nem korlátozhat, és ha megpróbálják is, valamilyen módon úgyis elérem, hogy az legyen, amit éppen jónak látok. Az impeachment tehát egy demokratikus társadalom kezében levő kivételes eszköz, amivel a hatalmával visszaélő elnököt felelősségre lehet vonni, és az országot vissza lehet vezetni az intézmények és a polgárok által gyakorolt demokratikus kontrollok világába. Ennek ismeretében különös, hogy eddig még senkiben nem vetődött fel impeachment-eljárást indítani Orbán Viktor ellen.

Pedig a NER vezére, Trumpnál látványosabban, konkrétabban és a társadalomra veszélyesebb módon bontotta le a demokrácia intézményeit. Nem pusztán arról van szó, hogy egyik vagy másik kijelentése ellentétes a demokrácia szellemével. Ilyen megjegyzése számtalan volt, de ennél lényegesebb: 2010-et követően sorozatosan és előre megfontolt szándékkal korlátozta a demokrácia intézményrendszerét, gyengítette a demokratikus jogok garanciáit, és ezzel megnehezítette a demokratikus hatalomgyakorlást. 2014 után pedig rendszerszerűen kiiktatta a „fékek és ellensúlyok” – minden demokratikus társadalom számára – alapkövetelménynek számító intézményeit. Ez pedig azt jelenti: nemcsak szóban utasította el, hanem a mindennapi gyakorlatban intézményesen tette tönkre a demokrácia mechanizmusát.

Saját embereivel töltötte fel a demokratikus kontrolt biztosító intézményeket, az Alkotmánybíróságtól kezdve, az ügyészségen és az OVB-n a keresztül, egészen a Számvevőszékig. Lehetetlenné tette a média kontrolljának érvényesülését, korlátozta a sajtó szabadságát, szűkítette az ellenzéki képviselők ellenőrzési lehetőségeit. Ha mégis szembekerült egy kérdéssel, egyszerűen nem válaszolt érdemben arra. Önkényes döntései, illetve az akaratának szolgai módon engedelmeskedő mamelukjainak segítségével a parlamenten átnyomott törvények nyomán a rendszerváltást követően kiformálódott, és a fejlett társadalmakban elfogadott elveken alapuló intézményrendszert visszakényszerítette az autokratikus hatalomgyakorlás irányába. 2010-et követően Magyarország a kormányzás minőségét kifejező mutatóban – Worldwide governance indicators, Democracy Index, Corruption perception index, Rule of law index, Freedom Index stb. – folyamatosan visszaesett. Nemrég jelentek meg az Economist „Demokrácia Index – 2019” és a Transparency International (Corruption Perception Index 2019) jelentései. A száznál több ország objektív elemzésén alapuló összehasonlítás egyértelműen mutatja: Magyarország helyzete 2010-2019 között mindkét területen folyamatosan romlott. (Egy további – a témától látszólag távoli – területen a Gender Gap index esetén hazánk 105. helyen, a súlyosan veszélyeztett országok csoportjába jutott.) A legtöbb, az ország jövőbeli fejlődését alapvetően meghatározó mutató változása, mind önmagunkkal, mind pedig régiónk országaival összevetve – akárcsak egy röntgen, vagy a CT-felvétel – demokráciánk állapotának kóros eltorzulását, sőt immár halálos betegségének a tünetei mutatja.

Jellegzetes – talán az utolsó cseppnek is tekinthető – ebből a szempontból legutóbbi támadása a jogállam ellen. A bírói függetlenség és a bíróság ítéleteinek végrehajtása a jogállami működés alapeleme. Azzal, hogy Orbán Viktor – az emberek igazságérzetére hivatkozva – utasítást adott, hogy a fogvatartás körülményei miatt nemzetközi pert nyert raboknak, illetve az etnikai szegregáció kárvallottjainak jogerősen odaítélt pénzeket ne fizessék ki, a jogállam kötelező gyakorlatának a semmibevételét jelenti. Mindez betetőzése annak, amit az elmúlt évtizedben tett. Ezzel azonban egy kézenfekvő – és nehezen figyelmen kívül hagyható – alkalom kínálkozik, hogy a szétforgácsolódó parlamenti tiltakozások és parlamenten kívüli politikai akciói helyett – pontosabb inkább mellett – egy hatásosabb fegyvert vessen be a demokratikus ellenzék: indítsanak impeachment-eljárást Orbán Viktor ellen.

Tudom, sokan erre azt mondják: ennek nincs hagyománya magyar jogrendben, és nem illeszkedik Magyarország Alaptörvényébe. És hozzáteszik: az impeachment gyakorlata nincs kipróbálva, és ezen úgysem jelenik meg Orbán Viktor és bojkottálják tettestársai is. Most pedig még azzal is kiegészíthetik: az USA szenátusa látványosan elutasította az impeachmentet és a lefolytatott eljárás nem csökkentette Trump újraválasztásának esélyeit, minek hát itthon belefogni egy eleve vesztett ügybe? De tekintsünk erre egy kicsit más szemszögből. Az eljárás lefolytatói – a demokratikus ellenzék parlamenti képviselői és a meghívott szakemberek – nem cirkuszi előadást, hanem a demokrácia „elrablásának” jogi és politikai mechanizmusát mutatják be. A tényekre alapozva követik végig az intézményi rombolás lépéseit, amivel éppen a kételkedő, de nyitott agyú fiatalok volnának meggyőzhetők. A jogi gyakorlatot tekintetbe vevő bizonyítási eljárást – hála az impeachment iránt megnőtt érdeklődésnek – követni fogja a világsajtó. Az eseményről részletesen tudósítani fog az európai média is. Az eljárásra meghívott EU-s képviselők konkrétan megismerkedhetnek a demokrácia lerombolásának valóságos menetével. Minden átláthatóan, tényekkel alátámasztottan és szigorú bizonyítási eljárásnak alávetett módon zajlik. Az eljárásról készült videó-összefoglaló alapján akár roadshowra lehet menni az országban és Európa bármely országában: bemutatva a tárgyalást és az ítéletet.

Mindennek tulajdonképpen csak egy feltétele van: a demokratikus ellenzéknek össze kell fognia. Ezt az eljárást nem sajátíthatja ki egyetlen párt. Ez nem egyetlen személy valóság-show-ja. De nem is pusztán néhány párt szavazatgyűjtő akciója. Még csak nem is egy színházi előadás, ahol a rendező vagy az író a valóságot kicsi „felturbózza” a jobb érthetőség kedvéért. Itt nem a megszokott kommunikációs gyakorlat folyik: nem panaszkodni és sírni kell, még csak nem is csak üvölteni és káromkodni. Az eljárás során dokumentumokkal alátámasztottan kell bemutatni, hogyan rombolták le a jogállamot, miként iktatták ki a „fékek és ellensúlyok” rendszerét, miként lehetetlenítették el a kormányzó hatalom demokratikus ellenőrzését, miként sajátították ki és játszották át a közös vagyont a haveroknak, miként működtetik a korrupció totális rendszerét, hogyan befolyásolják a bíróságok és az ügyészség működését, és miként tették lehetetlenné az ellenzéki parlamenti képviselők munkáját.

Az eljárás keretében a demokratikus ellenzék parlamenti képviselői közösen – szakemberek bevonásával – dokumentumokat mutatnak be, tv-interjúkat és internetes bejegyzéseket vetítenek ki, Facebook-bejegyzéseket tesznek közzé. Ha kell, szó szerint idézik a vádlott – Orbán Viktor – és bűntársainak megnyilatkozásait. Az eljárás során a helyzet tisztázására irányuló, és konkrét tényekre vonatkozó kérdések hangoznak el. A válaszok pedig nem csúnya szavakat és éles kifejezéseket tartalmazó mondatok, hanem a kivetített interjúrészletek, hivatalos dokumentumok – olvashatóan felvetített – szövegeivel alátámasztott tények lesznek. Az impeachment ennyiben egy dokumentumdráma: nincs benne fikció, nincs benne kitaláció, nincs benne ötletes szerzői betoldás. Minden bizonyíték a NER-lovagok saját szavain és megnyilatkozásain, hivatalos kommünikék és leiratok szövegein, az általuk megalkotott végrehajtási utasításokon alapulnak.

Az impeachment elindítása azért is fontos, mert a Néppárt által kiküldött "három bölcs" (?) nem javasolta kizárni a Fideszt a néppárti frakcióból. Fontos volna végre szembesíteni őket és Európa közvéleményét a valósággal. Azzal, hogy az elmúlt évtizedben az Európai Unió, és ezen belül az európai Néppárt – Orbán Viktor kollégái és „harcostársai” – asszisztenciája mellett és segítségével zajlott a magyar demokrácia elrablása és legyilkolása. A legyilkolás szó az adott összefüggésben kicsit erősnek tűnhet. Felötlik azonban bennem Bibó István – önmagára alkalmazott – de a magyar demokráciára utaló megfogalmazása: „Síromon ez áll majd – „Élt: 1945-1948”. A rendszerváltás után újjászületett magyar demokrácia negyedszázadot élt. Sírján az áll – „Élt: 1990-2015”. 2015-re – a korábban lépésről lépésre lerombolt jogállam – végleg szétzilálódott és autokratikus rendszerré alakult.

Lehet a fordulópontot illetően vitatkozni, ám a társadalmak minőségét jelző mutatószámok – mint egy CT-felvétel – egyértelműen nyomon követhetővé teszik az elmúlt tíz évben lezajlott politikai bűntény lépéseit. Az impeachment során pontosan ezt, a demokrácia abúzusát lehet és kell dokumentálni. Elkerülhetetlen mindenkinek a tudomására hozni, hogy se az áldozatoknak, sem az elkövetőknek, sem pedig a kívülállóknak ne legyen kétsége: eljön majd az igazság pillanata, amikor a bűnösök bűnhődni fognak.