Balog Zoltánék megismertetnék a brüsszeli buborékkal az igazi Közép-Európát.
Februárban irodát nyit Brüsszelben a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) – írja a Népszava több független forrásra hivatkozva. A lap szerint az iroda vezetésével Horogszegi Szilágyi-Landeck Dánielt, az alapítvány eddigi külügyi igazgatóját bízták meg.
Az alapítvány már minimum két éve arra készül, hogy az országhatáron kívül is megvesse a lábát. Balog Zoltán elnök 2018 óta már többször is jelezte, hogy fontos európai fővárosokban szeretnének irodát nyitni. A cikk szerint a terjeszkedésük célja, hogy bemutassák a külföldnek “a valódi Magyarországot”, valamint ahol csak lehet, népszerűsítsék a kereszténydemokrata és konzervatív értékeket.
Balog Zoltán az iroda megnyitását beharangozó angol nyelvű levelében azt írta, alapítványuk szeretné, ha a “brüsszeli buborék” megismerné az igazi Közép-Európát.