A negyvenéves férfi és élettársa szigorú kontroll alatt tartotta a korábban is prostituáltként dolgozó nőt.
A Siófoki Járási Ügyészség vádat emelt egy negyvenéves enyingi férfi és harminckilenc éves élettársa ellen, akik egy prostituáltként dolgozó nő keresetéből tartották el magukat.
A vád szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi és élettársa 2019 nyarán szereztek tudomást arról, hogy a nő egyik rokona prostituáltként dolgozik. Mivel a párnak nem volt érdemi jövedelme, ezért eldöntötték, hogy behálózzák a lányt és elveszik az így szerzett pénzét. Ennek érdekében napi többszöri, intenzív telefonos kapcsolattal ellenőrzés alatt tartották a lányt, aki ettől úgy érezte, hogy beszámolási kötelezettsége van a férfi felé és keresetét is meg kell osztania a páros tagjaival.
A vádlottak két hónap alatt több mint hétszázezer forintot vettek el a lánytól, melyet feléltek.
A páros 2019 augusztusában bukott le, a rendőrök fogták el őket, majd a férfit az ügyészség indítványára a bíróság le is tartóztatta.
Az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő, többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben fegyházbüntetés, míg élettársával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A férfival szemben az ügyészség arra tett indítványt, hogy amennyiben az előkészítő ülésen a bűnösségét beismeri, a bíróság három év hat hónapban állapítsa meg a szabadságvesztés tartamát.