Itthon hvg.hu 2020. február. 04. 10:51

Eltörölte a bíróság a becsület napja rendőrségi tiltását

A bíróság tiltó határozata után sem világos, hogy tarhatnak-e szélsőjobboldali rendezvényt Budapesten.

Hatályon kívül helyezte a bíróság a három becsület napi eseményt betiltó rendőrségi határozat egyikét – tudta meg a Népszava. Két szélsőjobboldali rendezvényt a Kapisztrán téren szerettek volna megtartani, egy harmadikat pedig a Városmajorban.

A rendőrség mindhármat megtiltotta, egy nem megnevezett bejelentő viszont a városmajori esemény tiltása ellen felülvizsgálatot kért, a bíróság pedig neki adott igazat jogerősen.

Az nem egyértelmű, hogy ezek után megtarthatják-e a rendezvényt. A bíróság azt írta, hogy az ítélet „nem jelenti a bejelentett rendezvény engedélyezését”, amikor pedig a Népszava azt kérte, hogy értelmezzék az ítéletet, azt tették még hozzá: arról, hogy a rendőrség „hogyan kíván eljárni a Fővárosi Törvényszék ítéletét követően, a törvényszék nem tud tájékoztatást adni”.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.