Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják.
Vádat emelt Gáspár Győző énekes ellen a Nógrád Megyei főügyészség. Jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt kell bíróság elé állnia – közölte az M1 Híradó.
A vádirat szerint Gáspár 2012 és 2016 között több nagy értékű személyautót hozott be külföldről, majd több cégen keresztül eladta őket, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg.
Összesen 19 millió forinttal károsította meg az államkasszát.
Az eljárás alatt Gáspár a kárt teljes egészében megtérítette. A vádiratban az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Az énekest korábban adócsalással gyanúsították, 2019 nyarán azonban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal határozatot adott ki arról, hogy nem állapítható meg bűncselekmény.