Egy férfi részegen megölte a gondozásra szoruló élettársát, majd kinyitotta a gázcsapot. A bíróság első fokon 15 év börtönre ítélte.
A Kecskeméti Törvényszék emberölés miatt 15 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a Bács-Kiskun megyei férfit, aki tavaly decemberben meggyilkolta az élettársát.
Az ítélet szerint egy veszekedést követően az ittas vádlott a gondozásra szoruló, ágyban fekvő élettársa fejét egy üveggel többször olyan erővel ütötte meg, hogy az áldozat fején csonttöréssel járó sérülések keletkeztek. Ezt követően a több mint 100 kilós férfi a rendkívül vékony testalkatú nő bordáit eltörte, majd egy késsel mellkason szúrta, ami miatt a 66 éves nő rövid időn belül meghalt.
A férfi ezek után öngyilkosságot kísérelt meg: leszerelte a konyhában a gázpalackot és kinyitotta a gázcsapot. A közös gyermekük ekkor telefonált a férfinak, aki elmondta neki a történteket. A vádlott fia értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre érve megakadályozták a gázrobbanást és elfogták a férfit.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség fellebbezett mind a szabadságvesztés, mind a közügyektől eltiltás tartamának súlyosbításáért.
(Képünk illusztráció)