Itthon hvg.hu 2019. december. 10. 18:53

Nyomoz a rendőrség Borkai fiának az ügyében

Hadházy Ákos arról kapott határozatot, hogy egyesítették a feljelentéseket a nyomozás során.

Folyik a nyomozás Borkai Zsolt fiának az ügyében - számolt be a hvg.hu-nak Hadházy Ákos. A képviselő október közepén tett feljelentést hivatali visszaélés, vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt. Hadházy szerint Borkai Ádámnak az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft úgy fizetett évi 12 millió forintos bért, hogy a cégnek nincsen árbevétele és évek óta veszteséges. A volt győri polgármester fia az ügyvezetője a cégnek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági bűnözés elleni főosztálya most a bűnügyek egyesítéséről hozott határozatot, amit Hadházy is megkapott, így az általa indított üggyel egyesítik a többi felejelentést is. Három hete a Központi Nyomozó Főügyészség már kereste a képviselőt, mert az ügyben feljelentés kiegészítést rendeltek el.

Az ifjú Borkai egyébként nem csak az Akonia ügyvezetője, emellett a nemzetközi kapcsolatok koordinátora a győri kézilabdaklubnál.

Hadházy korábban arra is felhívta a figyelmet, hogy a 24 éves Borkait más feladatért is fizetik a Győri Audi ETO KC-nál, a klub 2019/2020-as szezonra szóló, tao-támogatás iránt benyújtott kérelmében ugyanis „technikai vezetőként” hivatkoznak rá. Rajta kívül a dokumentum szerint még Bartha Csaba ügyvezető elnök fizetésére kértek támogatást. Kettejük éves bérköltsége a kérelem szerint 21,9 millió forint, amit, ha egyenlően osztanak el, nagyjából havi bruttó 900 ezer forintos fizetést jelent.

A dokumentumból az is kiolvasható volt, hogy Borkai Ádámnak – aki egyébként korábban labdarúgó volt, nem kézilabdázó – nincs meg a szakmai licence, annak beszerzése „folyamatban van”.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.