Itthon 2019. december. 09. 18:05

"A kultúra nem a politikusoké" Ezrek tüntettek a színházak szabadságáért – percről percre

A színházakat érintő törvénymódosítás ellen tüntetnek a Madách téren este 6-tól. A kormány hétfőn délelőtt nyújtotta be a törvénymódosítást, amelyet szerdán már el is fogadhat a Parlament. A gyűlésen felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester is.

Most érkezett

Ez olyan volt, mintha egy szabadtéri színházi előadást néztünk volna meg - összegezte tudósítónk a tüntetésen szerzett élményeit. Azt mondta, iszonyatosan jól nevelt volt a néhány ezres tömeg, azt csinálták, amit mondtak nekik a színpadról. Ha skandálni kellett, skandáltak, ha tapsolni, tapsoltak. A tüntetés lagymatagon indult, úgy tűnt, ide nem a gyakorlott tüntetésre járók mentek. Minél nagyobb nevek jöttek, annál lelkesebb lett a tömeg, Mácsai Pál és Pintér Béla feltüzelte őket, de jó volt az is, hogy nem húzták túl a beszédeket.

A tüntetők jólneveltsége kijött abban is, hogy mikor azt mondták, menjenek haza, elindultak a térről, ami nagyjából 5 perc alatt kiürült. Durván száz ember maradhatott a tér közepén. Nagyjából tízen (a Kossuth tériek) kihirdették, hogy átvonulnak a Nemzeti Színházhoz. Ott épp a Woyczeket adják, az utána meghirdetett közönségtalálkozó azonban "technikai okokból elmarad."

Tudósításunkat ezzel lezárjuk.

Élőben a helyszínről

Percről Percre

Megfordítom a sorrendet

Bródy János és Koncz Zsuzsa örült, hogy ennyien eljöttek a mai tünetésre, azt külön kiemelték, hogy sok volt a fiatal. "A színpadon és a téren is nagyon kulturált volt a társaság." Bródynak tetszett a 30 éven aluli színészek nyílt levelet, szerinte Karácsony is jó beszédet mondott.

Koncz Zsuzsa nem várja, hogy bármi megváltozzon egy ilyen tüntetéstől, vagy megálljon a törvényhozás, de "arra jó, hogy megmutassuk, nem vagyunk egyedül."

Kis buli van még a helyszínen, de alapvetően elindultak az emberek a térről – jelentette tudósítónk. Kulturált volt a vonulás, egy hangos szó nem hangzott el. A színészek is nagyon gyorsan elhagyták a helyszínt.

A résztvevők felsorakozak még egyszer a színpadon, miközben a tömeg a "kultúra nemzeti alap" szlogent skandálta.

Újra és újra skandálják, hogy a kultúra nemzeti alap, egy dob is előkerült a tüntetés végére. Boros Martin, a Független Előadóművészeti Szövetség tagja azt mondta, 50 ezren írták alá a színházi törvény ellen tiltakozó petíciót, a kormány a meghátrálás jelét mutatja.

"A színházak nézőkkel közösen folytatott fotókampány felhívja a figyelmet arra, hogy szükség van a közönségre, egyedül senki sem tudja megvédeni magát." Közös akcióval zárják a tüntetést, Znamenák István, az Örkény Színház színésze felülről fotózza a tiltakozó tömeget.

A főpolgármester szerint "küzdelmes évek jönnek, tudjuk, hogy sokszor kell majd talán itt állni, és kiállni egy más ügy mellett". De a szabad Budapest nem tehet máshogy, meg kell védeni a színházakat, értékeinket. Karácsony emlékeztetett, hogy nem a városvezetők vagy a kormány, hanem "ti vagytok a direktorok, a szabad, budapesti polgárok". Szerinte a harcot már félig megnyerték, mert a módosításba már nem merték beleírni a legszégyenletesebb dolgokat.

Ez a diktátum a kormánypárti polgármesterek, színházba járók számára is diktátum lesz, mindenki számára az lesz – mondta Karácsony, aki szerint ugyanakkor ez Budapestnek szól, hogy megtorolják azt, hogy a fővárosiak kiemelték a fejüket a mocsárból, és arra szavaztak, hogy visszavegyék a szabad városukat.

Értjük a diktátum üzenetét, és visszaüzenünk, azt, hogy megvédjük a színházainkat, a szabadságunkat! – mondta nagy ovációt kiváltva. És nem vagyunk egyedül, Prágában is szolidaritást mutatnak, zöldre festve a színházukat.

Minden rosszban van valami jó. Most az, hogy egy színpadon volt Pintér Bélával – kezdte viccel a főpolgármester, aki amúgy nem örül annak, hogy itt kell lennie, mert veszélyeztetik a szabadságunkat. A színpad, ahogy a kultúra nem a politikusoké, hanem a színészeké és a közönségé. Ahogy az akadémia a kutatóké, az iskola a tanároké és a diákoké – mondta. De ki fogunk állni mindenkiért, most a színházak szabadságát védjük, ez a mi "jogos önvédelmünk".

Hirdetés