Itthon hvg.hu 2019. november. 27. 06:05

Liverpoolból szervezték a magyarországi unokázós bűnszervezetet

Több hónapja élt Angliában az idős emberektől kicsalt milliókból az a férfi és nő, akik eközben egy bűnszervezetet is irányítottak.

Tíz elfogatóparancs van érvényben Magyarországon – többek között bűnszervezetben részvétel, csalás és erőszakos bűncselekmények miatt – az ellen a férfi ellen, akit a brit rendőrök Liverpoolban most elfogtak.

A rendőrség azt írta: a 34 éves férfi egy 30 éves nővel közösen a szigetországból irányított egy olyan bűnözői csoportot, amely az unokázós csalásokra specializálódott. Az elkövetők Angliából telefonáltak idős sértetteknek, azt színlelve, hogy az unokáikat baleset érte. A sértettek több százezer vagy akár milliós nagyságrendű összegeket adtak át azoknak a futároknak, akiket a bűnszervezet vezetői irányítottak a becsapott emberek magyarországi lakcíméhez.

A magyar nyomozók arra jutottak, hogy a két gyanúsított Nagy-Britanniában van, ezért felvették a kapcsolatot a brit NCA UKICB (Nemzeti Bűnügyi Ügynökség) Célkörözési Egységével. A közös együttműködésnek köszönhetően sikerült megállapítani, hogy a keresett személyek Liverpoolban tartózkodnak. A brit rendőrök a férfit és a nőt november 22-én összehangolt rendőri akció keretében kétséget kizáróan beazonosították, majd a liverpooli lakásukban elfogták. A gyanúsítottak Magyarországnak történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.