Itthon hvg.hu 2019. november. 17. 21:55

Újra üzemel a hármashatárhegyi reptér

Öt év után visszakapta az engedélyét.

Szombaton már birtokba is vette a hármashatárhegyi repülőteret a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületmiután a létesítmény újra megkapta a szükséges engedélyt a légügyi hatóságtól – tudta meg a Napi.hu.

A vitorlázó reptér engedélyét az azt üzemeltető egyesület és a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közti konfliktusra és egy 1959-es törvényre hivatkozva vonta meg a hatóság. Az azóta eltelt idő alatt az egyesületi tagok a gépeiket elvitték, a talaj tönkrement, az egyesület nehéz helyzetbe került.

A bérleti szerződés felmondása miatt indított perben tavasszal vált jogerőssé a Pesti Központi Kerületi Bíróság másodfokon hozott ítélete, amelyben elmarasztalta az MNV-t, amiért 2013 júliusában előzetes figyelmeztetés nélkül, rendkívüli felmondással mondta fel a reptérhasználati szerződést.

Gavronek Ferenc egyesületi elnök a Napi.hu-nak elmondta, visszakapták az állandó működési engedélyt, megtartották az első repülőnapot, a jövőben pedig szeretnének képzéseket is tartani.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.