Itthon Tóth Richárd 2019. november. 16. 10:30

Fleck Zoltán a Fülkében: Az autoriter rendszer nem együttműködő

„Ez nem Alkotmánybíróság” – mondta a jogszociológus a hvg.hu heti podcastjában. Fleck Zoltánnal Handó Tündéről és a magyar igazságszolgáltatás állapotáról beszélgettünk.

A Fülke vendége Fleck Zoltán jogszociológus, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a jogszociológiai tanszék vezetője, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet igazgatója.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke volt, ám a napokban 12 évre alkotmánybíróvá választották Handó Tündét. Nyomban felvetődik azonban:

 

Fleck Zoltán
Máté Péter

Többek között erről és az igazságszolgáltatás állapotáról is beszéltünk Fleck Zoltánnal.

A műsorban Fleck úgy fogalmaz, hogy:

  • a törvényhozás korlátját semlegesítette a kormány azzal, hogy lezüllesztette az Ab-t;
  • amit az Ab csinál, az nem jogfejlesztés, hanem jogrombolás;
  • az autoriter rendszerek nem működnek együtt senkivel, a NER pedig képtelen konszolidálódni.

Itt a legújabb adás:

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.