Itthon MTI / hvg.hu 2019. november. 14. 06:03

Dombóváron csökkentették a képviselői tiszteletdíjakat

Harminc százalékkal. Az alpolgármester is kevesebbet kap ezentúl.

Harminc százalékkal csökkentette Dombóvár közgyűlése a képviselői és alacsonyabb összegben állapította meg az alpolgármesteri tiszteletdíjat – közölte a város Fidesz–KDNP-s polgármestere az MTI-vel.

Pintér Szilárd elmondta: a Fidesz–KDNP-s többségű testület egyhangúlag döntött a csökkentésről. Eszerint a képviselői alapdíjat a korábbi havi 88 900 forint helyett 58 ezer forintban határozták meg, a képviselő bizottsági tagok az alapdíjjal 128 900 forint helyett 98 ezer forintot kapnak, a bizottságok külső tagjainak 40 ezer forintos díjazása nem változott. A társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját 198 ezerről 174 500 forintra csökkentették, és alacsonyabb lett a költségtérítése is.

A polgármester hozzátette, hogy nem tart igényt szolgálati autóra és sofőrre, ezzel együtt a tisztségviselők költségei jövőre mintegy tízmillió forinttal csökkennek. Elmondta azt is, hogy végelszámolással megszüntetik a médiaszolgáltatást végző Dombó-Média Kft.-t, ami évi 50 millió forint megtakarítást jelent az önkormányzatnak.

Dombóváron a Tolna megyei Csikóstőttős független polgármestere, Pintér Szilárd nyert, indulását a Fidesz–KDNP támogatta. "Pintér Szilárd képes arra, hogy a várost elindítsa a fejlődés útján, és megszüntesse a belviszályokat" – mondta a jelölt bemutatásakor Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.