Itthon hvg.hu 2019. november. 11. 15:58

Pócs János: Talán nem túlzás, hogy padlóra kerültem

Jászberény térségének fideszes képviselője önkritikusan nyilatkozott, miután pártja jelöltje alulmaradt az ellenzéki jelölttel szemben a városban megismételt polgármester-választáson.

Önkormányzati választás 2019
Friss cikkek a témában

Meglepődtem, talán az sem túlzás, hogy padlóra kerültem”

– mondta Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője az ATV-nek azután, hogy a vasárnap megismételt önkormányzati választáson ismét az ellenzéki jelölt, Budai Lóránt nyert. A győzelme jóval nagyobb arányú volt, mint október 13-án; akkor mindössze 14 szavazattal kapott többet a fideszes Szabó Tamásnál, most viszont 3758-cal.

Pócs azzal folytatta:

"de hát ebből kell felállni, a választóknak az üzenetét meg kell érteni".

A tanulságokat is levonta a kormánypárti képviselő, mind mondta, sok mindent másként kell majd csinálni.

"Azok a dolgok, amiket csináltunk, és jól csináltunk, rossz csatornán jutottak el az emberekhez. Az eredmény alapján mi üzentünk rosszul. Nem mentek át az üzeneteink" – mondta.

Amikor arról kérdezték, várható-e változtatás mindezek után a kommunikációban, Pócs úgy reagált: „A munkában, a kommunikációban, a megjelenésben – mindenben.”

A szekszárdi Fidesz ennél sokkal nehezebben fogadta a vereséget.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.