A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Blikknek adott interjút, amelyben az új főpolgármesterről is kérdezték.
A miniszternek a beszélgetésben nekiszegezték a kérdést: alkalmatlannak tartja-e Karácsony Gergelyt – ahogyan azt a kormánypárti médiumok az önkormányzati választások előtt sulykolták –, mire úgy felelt:
Inkább úgy fogalmaznék, hogy Tarlós Istvánt tartottam alkalmasnak a főváros vezetésére.
Gulyás szerint az új főpolgármester első döntései „inkább elkeserítőek, mint pozitívak”, de hisz abban, hogy mindenkinek hagyni kell időt, „ez a politikában így korrekt”.
Azt is megkérdezték a minisztertől, hogy tinédzserként miért Torgyán József volt a kedvenc politikusa. Mint mondta, Torgyán pártja, a kisgazdapárt tűnt olyan erőnek, amely majd leváltja az 1994-ben hatalomra került szocialistákat. „Ez az állapot úgy 97-ig tartott is – sőt, inkább tovább, hiszen a Fidesz 1998-ban a kisgazdák nélkül nem is nyert volna. Torgyán József emellett színes és emlékezetes parlamenti felszólalásairól volt híres, nekem ez szimpatikus volt” – tette hozzá.