A közmédia kuratóriumába való delegálás az ellenzéki együttműködés ígéretes, új korszakának megcsúfolása. Sok múlik azon, hogy a sajtó a jövőben résen legyen a divatosan együttműködésnek álcázott ellenzéki NER-szolgálat esetén.
Amilyen boldogító és jövőbemutató volt az önkormányzati választáson a pártok között végre kialakult együttműködés, olyan elkeserítő a hír, hogy Kövér László felszólítására a parlament frakciók „közösen” delegáltak új tagokat az úgynevezett közmédia úgynevezett Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumába, a számukra engedélyezett három helyre.
Ezt nem közös delegálásnak nevezném, ahogy a pártok közleménye teszi. Inkább így: közösen fedezték a gyáva és egyúttal értelmetlen NER-támogató akciójukat. Ezzel a pártok éppen az ellenkezőjét teszik annak, ami az együttműködés értelme volna: hogy kilépjenek a NER mókuskerekéből és megtagadják az ellenzéknek szánt rendszerfenntartó szerepet.
Ez az aktus nem egyszerű mellékmutyi, hanem rendszermutyi, mert a NER egyik alapintézményét, a médiadiktatúrát támogatja meg. Ami itt történt, az a társadalmi ellenőrzöttség látszatának a megtámogatása a közmédiában, újabb kilenc évre. Mégpedig cserébe semmiért – hacsak a tagoknak újabb kilenc évig folyósítandó busás fizetést nem számítjuk.
A Közszolgálati Kuratóriumban vasbeton kormánypárti többség van. De a kuratóriumnak egyébként nincs is szerepe, mármint a kóbor EU-ellenőrök megtévesztésére szánt szimbolizmusán kívül, miszerint az ellenzék is benne van a buliban, európai értelemben.
Hadd részletezzem ezt a semmit. A NER első lépése az úgynevezett média-törvénycsomag volt, s az már 2010 őszén kiüresítette a közmédiát. A médiatörvény már kilenc éve a Médiatanács által külön úton vezényelt MTVA-ba vitte át 1) az összes köztévé és közrádió vagyonát, hozzátéve a hírgyárat, az MTI-is; 2) az összes dolgozót, 3) az összes hírgyártást és műsorgyártást. A közmédia néhány adminisztrátort alkalmazó üres héj maradt, amely mindent az MTVA-tól kap. Vagyis a Közszolgálati Kuratórium tökéletesen üres Patyomkin-szervezet, tagjai semmit nem ellenőriznek.
A pártok most az újradelegálási aktusukat szépészeti okokból megfejelték egy közös kamu „kéréssel” a Fideszhez, hogy az engedjen be néhány ellenzékit az Médiatanácsba is, amely persze az abszolút médiahatalom valódi jogi ökle. Utoljára a Médiatanács létrehozásakor, 2010-ben kérték ezt a pártok. Akkor a Fidesz Európában egyedülálló módon nemhogy csupa kormánypárti delegálttal töltötte fel az öttagú, ugyancsak titoktartás függönye mögött tevékenykedő Médiatanácsot, hanem még a kereszténydemokrata testvérpártot sem tartotta elég megbízhatónak ahhoz, hogy odaengedje.
A független sajtó most bedőlt az együttműködést imitáló ellenzéki pártközleménynek. A híradások valamiféle összefogásnak állították be a delegálást, és valamiféle követelésként ábrázolták a Médiatanács tagsága iránti ácsingózást. Holott ami történt, az az ellenzéki együttműködés ígéretes új korszakának megcsúfolása, és sok múlik azon, hogy a sajtó résen legyen a divatosan együttműködésnek álcázott ellenzéki NER-szolgálat esetén.
Elsősorban a most jelölő pártoknak kellett volna elmondaniuk, hogy a „közmédia” kuratóriuma egy propaganda-célokat szolgáló díszlet. De ehhez képest ráadásul titoktartás kötelezi a tagjait. A három most delegált tagból kettő – a szocialista és a jobbikos – eddig is tag volt egy ideig vagy végig. Soha meg nem szólaltak, bármi történt is a közmédiával, amely időközben az orbáni cenzúra és propaganda szíve közepévé vált. Eddig LMP-s volt a harmadik törvény-megengedte tölteléktag, és ő is így viselkedett. A megszólaláshoz kevésnek bizonyultak a közmédia cenzúrabotrányai, a kézivezérelt iparszerű fake news, a Simicska-, Mészáros-, és más gyártáskiszervezési ügyek, vagy akár a saját kurátori hivataluk kamu volta. A választások idején egy nyilvános macskakaparás sem telt a hiányzó viták ügyében.
Hihetetlen, de még akkor is hallgattak, amikor 2018 karácsonyán az MTVA-ban megverték, majd jogilag meghurcolták AZ Ő MUNKÁJUKAT ELVÉGZŐ országgyűlési képviselőket, akik (valóban összefogva) a propaganda-állam ellen tiltakoztak.
Ki tudja miért, most egy DK-s lép az LMP-s helyébe, nagy név, Debreczeni József. A közlemény a miértre nem tér ki, és az LMP nem is jegyzi a közleményt, szemben a szintén nem delegáló, de aláíró Párbeszéddel. Ahol mutyi van, ott megjelenik a koncharc, ez már csak így van.
Nem sok jót ígér a DK-s frakciószóvivő magyarázkodása. Szándékosan összekeveri a Közszolgálati Kuratóriumot a Médiatanáccsal, majd valami olyasmit fabulál, hogy most a Fidesz meggyengült, és hátha beenged egy tagot a Médiatanácsba. Ezt ő „előrelépésnek” és „pozíciófoglalásnak” nevezné. De hát ez csak álmodozás, marad az együttműködés új fogalmának nettó rombolása.
Hiszen mindez miben is különbözik attól, amiből az ellenzéki szavazóknak elege lett, hogy fűtött szobákért, jó pénzért a képviselőik bemennek a rendszerbe látszatokat szolgálni? Még ha meg is szólalnak majd ezután, ez miben különbözik majd az eddigi tiltakozgató taktikától, amely legfeljebb arra elég, hogy a NER a demokrácia meglétét bizonyítva lássa?
Nem tételezek fel piszkos szándékot, a szinekúra emberi vágyán túl. De mindez NER-elejei időutazás. Már a NER vége a munkánk, már kiszállni kellene, és nem belülre kerülni.
Erről szól az új korszak. Ha nem erről szól, akkor megint baj lesz.