Péterffy Attila azt kéri, a vezetők ne költekezzenek túl, és próbáljanak meg spórolni.
Két hete írtuk meg, hogy Péterffy Attila, Pécs polgármestere elkezdte a város önkormányzati cégeinek átvilágítását. Kedden ismét hangsúlyozta a városvezető, hogy „Pécs gazdaságának szempontjából kulcsfontosságú, hogy a város tulajdonában álló önkormányzati cégek és intézmények gazdálkodása átlátható, ellenőrizhető és felelős legyen”, valamint az, hogy a rendelkezésükre álló pénzt a feladatuk teljesítésére költsék.
Péterffy Attila a Facebookon közzétett posztjában azt is hangsúlyozta, hogy a fentiek érdekében nem engedélyezi, hogy az intézmények maguk döntsenek a források felhasználásáról.
Az önkormányzati cégek vezetői után az önkormányzati intézmények vezetőit is arra utasítottam, hogy egyeztetés és polgármesteri engedély nélkül a szabad előirányzatok terhére ne vállaljanak új kötelezettséget, ne haladják meg a rendelkezésükre álló előirányzatokat, sőt, törekedjenek a megtakarítások elérése – írta.