Közel nyolc és fél kiló amfetamin piacra kerülését akadályozták meg.
A rendőrök a 34 éves K. Jánost a Baranya megyei Magyarszéken érték tetten és fogták el október 11-én, amikor a gyanú szerint a Nyugat-Európából szerzett két kilogramm mennyiségű amfetamint értékesítette. Az akció során a helyszínen elfogták társát, a 38 éves, szintén K. János nevű férfit is.
A nyomozók a két K. János, valamint másik két személy lakásában kutatást tartottak. Kábítószergyanús anyagokat, nagyobb mennyiségű készpénzt, személygépkocsit és motorkerékpárt foglaltak le.
Az eljárás során összesen bruttó 8,4 kilogramm amfetamint foglaltak le a nyomozók. Az igazságügyi vegyészszakértő véleménye alapján a lefoglalt amfetamin jelentős mennyiségű. A kábítószer legalább 10 ezer fogyasztói adagnak megfelelő lehet, feketepiaci értéke mintegy 34 millió forint.
A gyanú szerint a páros korábban háromszor hasonló mennyiségben már értékesített kábítószert.
A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásukra. A másik két embert kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ők szabadlábon védekeznek.