Ez az első alkalom 2010 óta, amikor a Fidesz azt érezheti, hogy van más szereplő is a színpadon: a gondolkodó választó, aki a kormánypártok saját képére faragott választási rendszerében is hallatni tudta a hangját, és amely így a vasárnap legnagyobb nyertese lett.
A 2019-es önkormányzati választás legfőbb tanulsága az, hogy vereséget tud szenvedni a Fidesz. Hogy magát veri meg, vagy mások őt, az most másodlagos. A lényeg: Magyarország népe nem Orbán Viktor népe.
Amikor sokak számára válik világossá, hogy a hatalom képviselői erről nem vesznek tudomást, akkor megbüntetik őket. Úgy tűnik, hogy ezúttal a felismeréshez egy szaftos leleplező videó is kellett.
Abban igaza van a miniszterelnöknek, hogy az országban a legerősebb politikai erő változatlanul a Fidesz–KDNP. Ráadásul ezt az erőt jelenleg egy országos választáson fölényre tudnák váltani, noha az már messze volna a kétharmadtól. Az is igaz, hogy a hosszú távú hatalomgyakorlás szempontjából változatlanul birtokolja a kulcspozíciókat: övé a kétharmad, a megyei jogú városok többsége, a kis- és közepes településeken szinte kizárólagos a befolyása. Ettől még
a vasárnap egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen vereség volt.
Főleg ebben a rendszerben.
2006-ban, amikor Orbán Viktor azt mondta, hogy az önkormányzati választás a parlamenti harmadik fordulója, a kormánypártok kezén a főpolgármesteri poszt, a fővárosi közgyűlés, 15 kerület és 7 megyei jogú város maradt, míg az annál kisebb településekről szinte kiradírozták a baloldalt. Most a Fidesz elvesztette a főpolgármesterséget és a közgyűlést, rendelkezik 9 kerülettel és 13 megyei jogú várossal, és – mint írtuk – a kis- és közepes településekkel. Igaz, ezen a szinten is érték érzékeny veszteségek: több szimbolikus helyen, ahonnét kirobbanthatatlannak tűnt a jobboldal, a fideszes jelölt most kikapott. (Régóta aktuális volt, hogy a helyi hatalomban kényelmesen elvackolódott helyi elitet kisöpörjék, így például Baján, Szentendrén vagy Vácon.) A fővárosban tehát sokkal nagyobb teret veszített a kormányzó erő, mint 2006-ban, vidéken kevésbé – a kettő nagyjából kiegyenlíti egymást. Akkor – tizenhárom évvel ezelőtt – a Fidesz úgy interpretálta az eseményeket, hogy a baloldal megrendítő vereséget szenvedett. Akkor ez igaz most a jobboldalra, a Fideszre is.
Ráadásul ez az eredmény a Fidesz-rendszerében született. A saját képére faragott közjogi struktúrában, választási rendszerben, hűbérire emlékeztető hatalomgyakorlási hierarchiában. Ebből ugyanakkor a most dolgozni kezdő ellenzéki önkormányzatoknak még komoly gondjai támadhatnak. A helyhatóságokat közben számtalan jogkörüktől, intézményeik sokaságától megfosztották, és autonómiájuk is erősen csorbult. Korántsem tevékenykedhetnek olyan szabadon, mint fideszes elődjeik 2006-ban. Így azt várni is dőreség, hogy önmagában a megszerzett Budapest és további hat megyei jogú város, illetve néhány kisebb település alkalmas lesz ellensúlyt képezni.
Az is intő jel, hogy az ellenzék számtalan belső problémája koránt sincs megoldva. Bár májusban, az EP-választáskor úgy tűnt, némileg tisztul a kép azzal, hogy az ellenzéki szervezetek közül egyértelműen kiemelkedett a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom. 2019 ősze azonban ismét összeborzolta a viszonyokat. A 25 releváns pozícióból kilencet az MSZP, hetet független politikus, hármat DK-s, kettő-kettőt pedig a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd birtokol. Bőven elképzelhető, hogy a helyosztó újrakezdődik, főleg, hogy a kisebb településeken szintén az MSZP és a Jobbik tudott még eredményt fölmutatni. (Az utóbbi megtartotta például Ózdot, Tapolcát, és megszerezte Szentest, az előbbi változatlanul uralja Kazincbarcikát vagy Gyöngyöst.)
Ám most nem is ez a leglényegesebb, hanem az, hogy 2010 óta az első alkalom, amikor a Fidesz azt érezheti, hogy
van más szereplő is a színpadon: a magyar nép.
Az a nép, amelyik egy ismeretlen felvételkészítő jóvoltából bepillantást kapott abba, hogy mire használják a tőle kapott fölhatalmazást. Hogy mennyire meghatározó volt a Borkai-ügy, annak legjobb példája maga a győri polgármester, aki ugyan – ideig-óráig – megtarthatja székét, ám 17 százalékkal az egyik legnagyobb visszaesést könyvelheti el.
A választásoknak van nyertese is, és ez nem feltétlenül a most pozíciót szerzőket jelenti, hanem a választóközönség, amely megmutatta: még ebben a szisztémában is hallatni tudja a hangját. Azt bizonyította, hogy
tartani kell tőle, bármilyen erős politikai-gazdasági hatalom birtokában is.
A választás eredménye ugyanis nem feltétlenül csak az összefogás sikere. Olyan településeken, ahonnét sikerült a városvezetőnek távoltartania a Borkai-botrány keltette hullámokat, és helyi voksolásnak megtartani a választást, az összefogott ellenzéket is le tudta söpörni a fideszes településvezetés. Míg szintén ellenpélda Baranyi Krisztina története is, aki éppen az összefogó pártokkal szemben érvényesítette elképzelését és akaratát. Az általa elért eredmény azt mutatja, hogy a pártpaktumoknál is van hatékonyabb mód, ha ebben a politikai berendezkedésben valaki ellensúlyt akar képezni: már a jelölés fázisába be lehet vonni a népet. Baranyi nem egyszerűen győzött, hanem majdnem húsz százalékpontot vert rá a kilenc éve hivatalban lévő ferencvárosi polgármesterre. Ebben benne van az az ellenzéki munka, amelyet évekig végzett, és az előválasztás adta lendület is.
Itt kell megemlékezni egy másik teljesítményről is, Karácsony Gergelyéről. A volt zuglói polgármester, egykori LMP-s parlamenti képviselő el tudta érni, hogy homo novusként jelenjen meg Tarlós Istvánnal szemben, és
a választás Orbán Viktor rendszeréről szóljon Budapesten.
Továbbá, ami esetében is megfordította az addig süllyedőnek tűnő trendet, az az előválasztás volt. Képes volt egy adott ponton megrázni magát, és eltökélt szereplőként a közönség elé lépni.
A munkának amúgy sincs elhanyagolható szerepe. Az a blog, amelyik nyilvánosságra hozta Borkai Zsolték jachtozását, csupa olyan információval körítette azt, amelyek korábban a sajtóban – éppen lapunkban – megjelentek. A 2019-es önkormányzati választásnak van egy olyan olvasata is, hogy nem azért lehetett sikert elérni a Fidesz világával szemben, mert mindent eluralt a politikai logika, azaz a „vagy ide, vagy oda állsz” szemlélete, hanem mert a politikának nem sikerült mindent maga alá gyűrnie. Ha nehéz körülmények közt is, de egyelőre még vannak, akik művelni tudják szakmájukat. Adott esetben független lapok, újságírók.
Még a munkánál maradva meg kell emlékezni egy fontos jelenségről. 2006-ban számtalan vidéki polgármestert méltánytalanul söpört el helyéről a politikai hangulat, és most is buktak meg olyan – az országos politikától visszahúzódó – helyi elöljárók, akik sokat tettek településükért, de a Fideszre zúduló városi népharag elérte őket is. Mi nem azért állunk a semmiféle függetlenséget nem ismerő, minden autonómiát felszámolni vágyó törekvésekkel szemben, mert abban látjuk a szerepünket, hogy segítsük, hogy az egyik párt helyére a másik kerüljön. Hanem mert olyan országot szeretnénk egyszer, amelyben a teljesítményt – ideértve a közéletben nyújtott teljesítményt is, legyen az jobb- vagy baloldali – elismerik.
