Újabb felvételeket közölt a Magyar Nemzet, melyeken a kispesti képviselő állítólag arról beszél, hogyan lehet sokat keresni EP-képviselőként.
Nem szűnik a botrány Lackner Csaba kispesti ellenzéki önkormányzati képviselő körül, akitől hatrészes cikksorozatának utolsó részében újabb hangfelvételt közölt a Magyar Nemzet. Ezeken Lackner arról beszél, hogyan keresnek még a fizetésüknél is többet az MSZP európai parlamenti képviselői.
„A tanácsadói kört azt mindig úgy csinálják, hogy ugye sajnos ez a szocialista pártra igaz, hogy neked van mondjuk EP-képviselőként lehetőséged négy embert alkalmazni. Erre alkalmazod jó drágán, és majd berakod a strómanokat, akiknek a fizetésének a 60-70 százalékát leszeded” – hangzik el a felvételeken.
A képviselő a lap szerint arról is mesél, hogyan kell kitenni a szegény embereket az önkormányzati lakásokból: a jogszabályok szerint fel kell ajánlani nekik ugyanazt a kategóriájú lakást kétszer.
Ha a másodikat sem fogadják el, akkor „azt lehet mondani, hogy az ön bérleti joga a 17 millió forintos ingatlan helyett ér hét és felet. Itt a hét és fél, átutaljuk az ön bankszámlájára, viszontlátásra "– meséli a politikus.
Állítólag kokain?
A Magyar Nemzet és a Hír TV korábban videófelvételeket is bemutatott, melyen a szocialista képviselő (aki mellé a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd sorakozott fel a XIX. kerületben) egy fehér port tartalmazó zacskót lenget, melyről a kormánypárti sajtó azt állítja, hogy kokain van benne.
A cikksorozatban a magyarnemzet.hu korábban arról is írt, hogy Lackner szerint, „aki az önkormányzati politikában nem keres évi százmillió forintot, az hülye”. Emellett szerintük „meglepő állításokat” tesz képviselőtársáról, Kránitz Krisztiánról (MSZP-DK-EGYÜTT-PM) is.
Mindenki perel
A felvételekkel kapcsolatban kerestük Lackner Csabát, aki jogi képviselőjéhez irányított minket. Az önkormányzati képviselő ügyvédje lapunknak azt mondta:
ügyfelével szemben politikai lejárató kampány folyik.
„Ezt nagyon jól bizonyítja, hogy ezek a sajtóban terjedő ismeretlen eredetű, manipulált, többszörösen vágott felvételek, amelyeknek a hitelességéhez nyomatékos kétség fér, éppen az önkormányzati választási kampány utolsó napjaiban jelentek meg” – írta.
A képviselő ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket az ügyben.
A Transparency International a héten már feljelentést tett a kiszivárgott felvételek miatt, szerintük nem kizárt, hogy a felvételek manipuláltak, de ha igaz, ami elhangzik, az számos bűncselekmény gyanúját felveti.
Gajda Péter szocialista polgármester első nyilatkozatában azt mondta, a felvételen nem ismerte fel sem Lackner Csabát, sem a hangját, de kért tőle egy találkozót. Később azt közölte, a felvétel manipulált, feljelentést tesz az ügyben.
A hvg.hu-nak pedig azt mondta: a Lackner Csabával kapcsolatban felhozott vádakat akkor tekinti bizonyítottnak, ha igazságügyi szakértő vagy bíróság kimondja, hogy kokaint fogyasztott a jelölt. A Népszavának pedig úgy fogalmazott, hogy amennyiben bizonyíthatóan Lackner van a felvételeken, és még kokaint is fogyasztott, akkor fel fogja szólítani, hogy adja vissza a mandátumát, és arra kéri, hogy távozzon a közéletből.