Itthon hvg.hu 2019. szeptember. 28. 13:10

Novák Katalin: Mindenki kezdjen el mozogni

A családügyi államtitkár egyéni csúcsot döntött tíz kilométeren.

Nem az a lényeg, hogy az ember milyen távot fut le, hanem az, hogy kezdjen el mozogni - hangsúlyozta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, miután az Aktív Magyarország csapat tagjaként lefutotta a szombat délelőtti tíz kilométeres távot a 34. Spar Budapest Maraton keretében.

Ilyenkor nagyon feldobódott az ember, amikor túl van egy utcai futóversenyen, nem is nagyon érzem azt, hogy tíz kilométert futottam, pedig a saját egyéni csúcsomat is sikerült megdönteni. Az volt a cél, hogy 55 percen belül fussam - nyilatkozott a Kossuth Rádiónak.

Elmondta, hogy szenvedélyes futó és az utcai futóversenyekre is igyekszik időről időre eljárni.

Már egy maraton is mögöttem van, de nem a maraton a lényeg. Az a lényeg, hogy kezdjen el mindenki valamennyit mozogni. Én a futást azért ajánlom jó szívvel, mert szinte semmi nem kell hozzá. Ötszáz méterrel elkezdi valaki és abból olyan távok lehetnek, amelyekkel már sokat tehetünk az egészségünkért is és meg tudjuk előzni a betegségeket ezen keresztül is - tette hozzá.

Mint utalt rá, a futás azért is praktikus sporttevékenység, mert bármilyen időben, évszakban és napszakban lehet csinálni.

Délután jövök vissza a családdal, nyolc kilométeres távot fogok futni, ők pedig egy 4x2 kilométeres váltóban csatlakoznak hozzám. Szeretném, ha ők is megtapasztalhatnák azt az élményt, amikor a végén egy érmet akasztanak a nyakukba, amikor látják, hogy mennyi ember mozog együtt - folytatta.

Futóverseny és lezárások lesznek a hétvégén a fővárosban

Szombat reggeltől vasárnap estig forgalomkorlátozásra kell számítani a főváros több részén a SPAR Budapest Maraton miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Novák Katalin arra biztatta az embereket, hogy akár szurkolni is menjenek ki az ilyen eseményekre, mert lehet, hogy akkor a következő versenyen már indulnak is.

A 34. Spar Budapest Maratonra a két nap alatt összesen több mint harmincezer résztvevőt várnak a szervezők. A 10 kilométeres futás után a szombat elsősorban a családoké, többek között minimaraton, sulifutamok, a családi futás és az esélyegyenlőségi futam szerepel a programban. Vasárnap 9 órakor indulnak a maratonisták és egy 30 kilométeres táv is található a kínálatban. A rajt és a cél a Pázmány Péter sétányon, az ELTE Lágymányosi Campus előtti szakaszon van.

Novák Katalin korábban az abortuszról is beszélt:

Novák Katalin: Az abortusz pártolása a gyilkosság pártolása

A család-és ifjúságügyi államtitkár egy interjúban arról beszélt, hogy ha már teherbe esett egy nő, nem beszélhetünk a választás kérdéséről.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.