Itthon hvg.hu 2019. szeptember. 24. 13:58

Ittasan késelte meg férjét a vértesszőlősi nő

Felfüggesztett börtönt kértek rá.

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot egy vértesszőlősi nővel szemben a Tatabányai Járási Ügyészség, aki korában italozás közben kétszer is megszúrta késsel a férjét.

A házaspár 2018. október 18-án a délelőttől kezdve italozott a vértesszőlősi otthonukban, a sértett férj meghívta magukhoz az egyik szomszédot is. Az ittas nő és a sértett a délután folyamán többször is vitatkoztak, az egyik veszekedés során a férfi felszólította a vádlottat, hogy hagyja el a házat. A nő azonban a konyhába ment, és egy 18 centiméter pengehosszúságú késsel tért vissza, amellyel többször is szúró, vágó mozdulatokat tett férje felé, miközben egy-egy alkalommal meg is szúrta a mellkasán és a bal kezén. A férfi menekült, a nő azonban követte, és megfenyegette, hogy megöli.

Később a szomszédok kihívták a rendőröket, és elvették a kést a nőtől, ő viszont szerzett egy újabbat. A vádlottat ezután sikerült lefogni a rendőrök érkezéséig.

A sértett a vádlott bántalmazása következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, a bántalmazás viszont alkalmas volt 8 napon túl gyógyuló ín- és idegsérülés okozására. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen vádlottat a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
hvg360 HVG360 2021. április. 16. 13:00

Élesben Velkey Györggyel: Leginkább túlsúlyos kamaszok kerülnek a gyermekintenzívre

Nincs olyan őrületes terhelés gyerekosztályokon, mint a felnőttekén – mondta a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója hvg360-nak. Velkey György arról beszélt, igaz vannak súlyosabb koronavírusos betegeik, közülük csak keveseket kell lélegeztetni. A Kórházszövetség elnökhelyettese úgy látja, bár a találkozásoknak van kockázata, a gyerekek szocializációja miatt is fontos, hogy mihamarabb visszatérjenek az iskolákba.