Itthon hvg.hu 2019. szeptember. 19. 15:59

Hivatalos: november 7-én újra Budapestre jön Erdogan

Szinte már szokásosnak nevezhető az évenkénti találkozó.

November 7-én Magyarországra látogat Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel, megerősítve a korábbi sajtóértesüléseket.

A közlemény szerint a Türk Tanács külügyminiszteri találkozójának keretében Szijjártó Péter kétoldalú tárgyalást folytatott Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel Budapesten. A türkökről, a mostani tanácskozásról és Orbán Viktorról a most indult hvg360 oldalán írtunk bővebben, kattintson IDE.

A miniszterek megállapodtak abban, hogy november 7-én megrendezik a magyar–török felső szintű stratégiai tanács újabb ülését, amelynek keretében Recep Tayyip Erdogan török elnök is Magyarországra látogat.

A kétoldalú kapcsolatok folyamatos fejlesztése érdekében Törökország öt új tiszteletbeli konzult nevez ki Magyarországon, emellett megállapodás született arról is, hogy Törökország támogatja Magyarország tagságát az UNESCO végrehajtó tanácsában – fogalmaz a közlemény.

A külügyminiszterek szerint nagy siker, hogy idén 400 török diák pályázott a 150 magyarországi ösztöndíjas helyre.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Bulgáriában aláírták a Török Áramlat gázvezeték bulgáriai szakaszának kivitelezési szerződését, mivel így reális esély van arra, hogy 2021-re Törökországon keresztül is érkezik gáz Közép-Európába – írta a külügy.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.