Évek óta fokozódó elszegényedés jellemzi az egyszülős családokat, ez furcsa tény annak a kormánynak a regnálása idején, amelynek elsődleges célja a gyerekszám növelése és a demográfiai helyzet javítása. Egy tanulmány megnézte mi a helyzet Európában és itthon. Kiderült, a kormányok sehol nem szeretik propagálni az egyszülős családmodellt, de mindenhol – hol jobban, hol rosszabbul – igyekeznek segíteni őket. Nálunk a jogszabályi háttér már elég ígéretes, csak kérdés a megvalósulása.
A demográfia a kormány stratégiai fontosságú területe, lényegében nincs olyan kormányzati megnyilatkozás, amelyben ne jelenne meg, milyen fontosnak tartják a gyerekeket, a családokat, azt, hogy ne migrációval, hanem minél több magyar gyerekkel oldjuk meg a népességfogyás okozta gondokat. És persze mindig halljuk a kormányzati lépéseket, amelyekkel a kormány a gyerekeseket segíti.
Ezért is érdekes Monostori Judit demográfus tanulmánya, amely a Demográfiában jelent meg, és az egyszülős családokról és családpolitikai gyakorlatról szól, összehasonlítva az európai és magyar gyakorlatokat. A tételmondat rögtön a tanulmány elején olvasható:
A párkapcsolaton alapuló családok, különösen a három vagy több gyermeket nevelők a mai családpolitika preferált csoportjának tekinthetők, míg az egyszülős családokról ez nem mondható el.
Nem kevés gyerek kerül így hátrébb a sorban.
A főbb megállapítások:
- Európa-szerte a három- vagy több gyerekes családokat preferálják, az egyszülőseket nem, részben ideológiai okokból.
- A gyerekek 31 százaléka olyan családban él, ahol nincs jelen mindkét vér szerinti szülő.
- A gyermeküket egyedül nevelők 35 százaléka él jövedelmi szegénységben, helyzetüket nem sikerült javítani az elmúlt 15 évben, míg a nagycsaládosokét igen.
- A gyerekek negyede után nem fizetnek gyerektartást.
A helyzet egyre rosszabb
A 2016-os mikrocenzus szerint a 18 éves vagy annál fiatalabb gyerekek 18 százaléka nevelkedik egyszülős családban. Minél idősebb gyerekről van szó, annál nagyobb az arány: a 17-18 éveseknél már 26 százalék a mérték. És még nagyobb az aránya azoknak, akik megtapasztalták a család felbomlását: a gyerekek 31 százaléka olyan családban él, ahol nincs jelen mindkét vér szerinti szülő. Ezzel Európa élmezőnyéhez tartozunk, egy 2011-es felmérés szerint a hetedikek vagyunk (első Lettország 40 százalékkal, a mezőny végén a dél-európai országok találhatóak). Itthon jellemzően az apa hiányzik – 2011-ben 87 százalékban ez volt a helyzet. Ott, ahol a szülők között egyenlőbb a munkamegosztás, válás után az apai szerep erősebb maradhat.
Az egyszülős családok szegénységi kockázata nagy, és a helyzetük cseppet sem javult. Kimondható, hogy
miközben a három vagy több gyermekes családok szegénységi rátáját az utóbbi másfél évtizedben sikerült csökkenteni, addig ez az egyszülős családok esetében nem történt meg.
2017-ben Magyarországon a párkapcsolatban élő, gyermeket nevelő, foglalkoztatottak 6%-a élt a szegénységi küszöb alatt, míg a gyermeket egyedül nevelőknek 24%-a. A gyermekeiket egyedül nevelők relatív helyzete is romlott: 2005-ben 13%-ot, 2010-ben 12%-ot, 2015-ben már 21%-ot tett ki a szegények aránya a foglalkoztatottak körén belül.
Nem segítenek a juttatások sem. A családi pótlék összege 2008 óta nem emelkedik, az egyszülős családok csak ezer forinttal kapnak többet, míg Dániában vagy Norvégiában úgy veszik, mintha egy plusz gyerek élne a családban. Az árvasági ellátás sem nő, az most átlagosan 40 ezer forint. A családi adókedvezmény természetesen jár, ám miután ezekben a családokban átlag alatti a gyerekszám, az esetek jelentős részében havi 10-20 ezer forintról lehet szó.
A tanulmány szerint a gyerekek negyede élhet úgy az anyjával, hogy az apa nem fizet gyerektartást, holott az apa lakhelye ismert. Ehhez képest nagyon kevesen kapnak állami segítséget: a gyámhivatal csak akkor előlegezi meg a gyerektartást (és utal maximum 14.500 forintot), ha a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 57 ezer forintot. Más európai országokban bőkezűbb az ellátás.
Családbarát munkahely?
Az egyedülálló szülőknek nem a részmunkaidős foglalkoztatás, hanem a rugalmas munkaidő az igazi segítség, előbbiből ugyanis nem nagyon lehet megélni, utóbbi viszont nem igazán jellemző. Itthon elindult a családbarát munkahely program: ebben támogatják azokat a cégeket, amelyek próbálnak segíteni a család és a munka összehangolásában. Egy pár éves kutatás szerint a 10 főnél nagyobb cégek kétharmada a szabadságok kiadásánál és a munkaidő beosztásánál figyelembe vette az óvodai, iskolai szünetet, illetve azt, hogy hányra kell menni a gyerekért, 42 százalékánál lehetett rugalmas munkaidőben dolgozni, de sok helyen adtak iskolakezdési támogatást vagy szerveztek családi programot. Ezzel szemben
a cégek 31 százaléka semmilyen kedvezményt nem adott.
A kormány a Munkahelyvédelmi Akciótervvel próbálta érdekeltté tenni a cégeket a kisgyerekes anyák alkalmazásában, és a Munka törvénykönyve is védi őket, azonban nem tudni, hogy a gyakorlatban hogyan érvényesül a törvény betűje. Az egyszülős családok problémáinak jelentős részével igazán hatékonyan a civil szervezetek tudnának foglalkozni, itthon azonban ebből is hiány van. Csak egy nagy szervezet, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány ismert, de az is csak azóta látható, hogy 2018-ban 500 milliós állami támogatással központot nyitott Budapesten.
Visszaéléstől való félelem és ideológia is bejátszhat
A kutatás megállapította, hogy hiába vannak többen az egyszülős családok, Európa-szerte a három- vagy több gyerekes, párkapcsolaton alapuló családokat támogatják, munkaerő-piaci támogatások, ellátások, szolgáltatások járnak nekik ingyen. Monostori erre a jelenségre három lehetséges érvet sorol fel.
Az első, hogy népesedéspolitikai szempontból a három vagy több gyereket nevelők fontosabbak lehetnek egy adott kormányzat számára, hiszen több potenciális keresőt bocsátanak a munkaerőpiacra, mint az egyszülős családok, ahol a gyermekszám jellemzően az átlagos alatti. A másik, hogy az egyszülős családok támogatása visszaélésekre adhat alapot, például csak papíron válnak, hogy megkaphassák a kedvezményeket. Az ilyen visszaéléseket sokba kerül kiszűrni, így inkább nem is adnak pluszpénzt.
De ideológiai megfontolás is állhat a háttérben,
miszerint az egyszülős családok támogatása azt a képzetet sugallná, hogy az adott kormányzat e családforma mellett áll, ez pedig például a konzervatív kormányzatú országokban nem illeszthető össze egy tradicionális családmodell ideálját hirdető iránnyal.
Még erősebben jelentkezhet ez a kritika ott, ahol a nők egyedül vállalják a gyereket. Monostori mindhárom felhozott érvet cáfolja. Azt mondja, a kevesebb gyerek sokszor csak a helyzet következménye, ha pedig a visszaélésektől félnek, azon az alapon minden olyan támogatást be lehetne tiltani, ahol ez előfordulhat. Az ideológiai megközelítés is sántít – a választás szabadságával, a magánélet védelmével lehet szembeállítani –, és azt sem igazolja, hogy az egyszülős családban a gyerek érzelmi szükségletei kevésbé lennének kielégítve. Számos európai kutatás arra jutott, az egyszülős családban felnövő gyerekek jóllétére, iskolai előmenetelére, érzelmi fejlődésére nem az hatott negatívan, hogy ilyen családban nőttek fel, hanem hogy szegényebbek voltak.
Összességében azt mondja, helyzetük érdemi javítására komplex intézkedéscsomagra volna szükség munkaerőpiaci, családpolitikai és segélyezési elemekkel.
