Itthon hvg.hu 2019. szeptember. 10. 06:25

A HM szerint egyre népszerűbbek a honvédelmi táborok

A szexuális visszaélések hatására nem tér ki a HM közleménye.

Idén már 23 helyszínen, 72 táborban, több mint 2200 diák vett részt honvédelmi táborokban. A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint a honvédelmi táborok pályaorientációs hatása már érezhető. A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója arról számolt be, hogy a honvédelmi táborok hatására többszörös volt a túljelentkezés.

A HM az MTI-hez eljuttatott összegzésében azt írta: 2018-hoz képest csaknem 600-zal többen táboroztak idén a nyári tematikus honvédelmi táborokban. A szervezésben idén már a területvédelmi ezredek tartalékos zászlóaljai is aktívan részt vettek. A hivatásos és szerződéses állományú katonák munkáját 90 önkéntes területvédelmi és 30 önkéntes műveleti tartalékos katona is segítette – emelték ki.

Arról nem írt a HM, hogy a Kratochvil Károly Honvéd Középiskolában történt szexuális abúzus, amiről a hvg.hu számolt be, és elbocsátásokat, titkosításokat vont maga után, hogy befolyásolta a honvédségi pályaorientációt.

Hirdetés
hvg360 Galicza Dorina, Szabó Yvette 2025. március. 29. 07:00

Nincs baj a melegekkel, ha pénzt hoznak – Orbán Ráhel is támogatta a pink turizmust

A szexuális kisebbségekhez tartozó emberek akkor jöhetnek Magyarországra és akkor szerepelhetnek a nyilvánosságban, ha azzal Orbán Viktornak vagy családjának hajtanak hasznot. Mi történik a néhány évvel ezelőtt indított Pink Budapest kezdeményezéssel most, hogy a választásra készülő kormány felcsavarta a homofóbiát nemcsak a szavak, hanem a konkrét intézkedések szintjén is?