Itthon hvg.hu 2019. augusztus. 27. 08:11

Ellentmondott a Fidesznek, felfüggesztették, most az ellenzék jelöltjeként indul

Zákány Zsolt volt a városba tervezett börtönkórház egyik legnagyobb kritikusa, még a fideszes városvezetéssel is szembement. Aztán leváltották.

Önkormányzati választás 2019
Friss cikkek a témában

A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház szülészeti osztályának korábbi vezetője lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választásokon – írta meg a 444.

Zákány Zsolt a városba tervezett börtönkórház egyik leghangosabb kritikusaként lett ismert, több nyilvános fórumon szembement a kórház igazgatójával, de még a beruházást támogató fideszes városvezetéssel is.

Az ügyben 2017-ben népszavazást írtak ki, amit kétharmados többséggel megnyertek az építkezés ellenzői, de az alacsony részvétel miatt a szavazás érvénytelen volt.

A 444.hu szerint

az önkormányzat ezt úgy értelmezte, az emberek elfogadták a képviselő-testület döntését arról, hogy ingyen átadjanak az államnak egy 14 hektáros, 54 millió forint értékű telket.

Zákányt a népszavazás után felmentették osztályvezetői tisztsége alól, amit a kórház igazgatója azzal indokolt, hogy Zákány nem magánemberként, hanem osztályvezető főorvosként szólalt meg az ügyben, és nyilatkozataival rossz fényt vetett a kórházra.

dr. Zákány Zsolt
Mindenki Magyarországa

Orvosként eleinte még igényt tartottak rá, és Zákány is visszatért volna, ám a kórház vezetése idén januárban felmondott neki. "Az indoklás szerint olyan súlyos dolgokat mondtam, hogy nem lehet visszaállítani a korábbi munkaviszonyomat. De ha ez így van, miért nem indítottak ellenem fegyelmi eljárást már 2017-ben?" – idézte a lap Zákányt.

Az orvos két éve még arról beszélt, hogy nem tervez politikai pályára lépni, most mégis ő lesz az ellenzék polgármesterjelöltje, miután a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a DK is beállt mögé. Igaz, utóbbi saját egyéni képviselőket indít.

Ha Zákányt meg is választják, polgármesterként a beruházást akkor sem állíthatná le. Azt viszont szeretné elérni, hogy a börtönkórház ne veszélyeztesse a közbiztonságot, továbbá a civil betegek várólistája ne legyen hosszabb azért, mert helyettük a fogvatartottakat kell ellátni.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.