Itthon hvg.hu 2019. augusztus. 23. 10:43

Gyanúsítottként hallgatták ki Demeter Mártát

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt folytat nyomozást az országgyűlési képviselő ellen.

A megalapozott gyanú lényege szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, hogy a Magyar Honvédség a miniszterelnök lányát törvénysértő módon szállította. Amellett, hogy ez az közlés valótlan volt, Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki - közölte az ügyészség.

Demeter egy honvédségi iratbetekintés után mind a honvédelmi, mind a belügyminisztertől megkérdezte, ki adott engedélyt Orbán Viktor Flóra nevű lányának arra, hogy honvédségi géppel utazzon haza Ciprusról. Bár a képviselő szerint ez csak kérdés volt, de azt állításként is lehetett értelmezni. Kiderült, a képviselő nagyot tévedett: nem Orbán Viktor, hanem a kint szolgáló Orbán L. százados kétéves, Flóra nevű lánya utazott a gépen a szüleivel. Erre volt engedélyük.

A képviselő mentelmi jogát július 12-én függesztette fel a Parlament, az azt megelőző mentelmi bizottság ülése után Demeter hárította azt a kérdést, hogy nem érzi-e úgy, hogy hibázott. Annyit mondott.

ezekre a kérdésekre már válaszolt.

A Fidesz viszont annak idején hiányolta a bocsánatkérést, majd nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a képviselőt.

Demeter Márta a kihallgatásán nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen panasszal élt. Júliusban arról beszélt, ez politikai nyomásgyakorlás, szerinte a bíróság előtt majd megvédi igazát. Korábban a Magyar Nemzet azt írta, három évet is kaphat tettéért.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?