Itthon hvg.hu 2019. augusztus. 21. 07:35

Tízen haltak meg az utakon a hosszú hétvégén

Közzétette a rendőrség, mi történt az elmúlt 120 órában.

Az elmúlt 120 órában a rendőrök 247 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 9 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 10 személy vesztette életét, 76 súlyos és 162 könnyű sérüléssel végződött – írta a Police.hu.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 762 személyt fogott el, közülük 104 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 540 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 874 személyt állítottak elő, köztük 409 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 95 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 517 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén augusztus 16-án 0 óra és augusztus 20-án 24 óra közötti időszakban a rendőrök és a katonák 63 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, valamint 27 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon. Magyarország területén 11 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és a katonák, 1 személy ellen embercsempészés, további 9 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2025. április. 14. 05:00

Az utcabálozás még nem megy a tiszásoknak, pedig mostanra kiderült: valódi közösséggé váltak

Bár kissé enervált beszédet tartott Magyar Péter vasárnap délután, és a Műegyetemi rakpart sem telt meg a Tisza párt rendezvényén, viszont kiváló gulyáslevest főztek az eredményvárónak nevezett bulin. Ha igaz, hogy 1,1 millió aláírást gyűjtöttek, akkor tényleg van mire szerénynek lenni. Ezt senki nem csinálja utánuk, a Fidesz sem.