Itthon hvg.hu 2019. július. 18. 08:15

Dunai hajóbaleset: még mindig Budapesten van az utolsó koreai áldozat családja

Addig maradnak, amíg meg nem találják az utolsó holttestet.

Az ázsiai Hankook Ilbo napilap cikkét idézi a Blikk, egy koreai fogorvos nyilatkozott, arról beszélt, hogy a tragédia óta Budapesten van az utolsó áldozat családja. „Képtelenek megnyugodni. Minden egyes alkalommal, amikor meghallják, hogy egy eltűnt ember nyomára bukkantak, azért imádkoznak, hogy értesítsék őket a rendőrök. Reménykednek és egyszerre kétségbe is vannak esve.”

A bulvárlap úgy tudja, nemrég ismét koreai szakemberek érkeztek Magyarországra, hogy segítsék a magyar hatóságok munkáját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság múlt héten kiadott közleménye szerint a koreai társszervekkel közösen továbbra is folytatják a keresést a Duna 215 kilométeres szakaszán. Addig nem adják fel, amíg reális esély van arra, hogy megtalálják az utolsó áldozatot.

„Ez a kifejezés egy nagyon hosszú időintervallumra utal. Jobb esetben ugyanis hosszú hónapokig is eltarthat egy ilyen keresés” – mondta a lapnak egy mentőbúvár.

A Hableány-tragédiáról korábban megírtuk, hogy:

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.