Elég félreismerhetetlen mozdulatokat rögzített a kamera.
Kábítószer birtoklása miatt folytatott eljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság egy 23 éves és egy 19 éves helyi lakossal szemben, akiket egy térfigyelő kamera buktatott le.
A rendőrök május elején térfigyelő kamerák felvételén látták, hogy a fiatalok a Bartók Béla téren egy ott parkoló BMW-ben feltehetőleg kábítószert fogyasztanak, a helyszínre érkező járőrök azonban már senkit sem találtak az autóban.
Kis idő elteltével, a szolgálat újbóli jelzésére a rendőröknek sikerült feltartóztatni a BMW-t Dunaújvárosban, az Építők útján. Az egyenruhások a járművet átvizsgálták, amelyben fehér színű, kábítószernek tűnő anyagot találtak, melyet lefoglaltak. Az autóban tartózkodó két férfit a rendőrségre előállították.
A nyomozás során beszerzett szakértői vizsgálat alátámasztotta, hogy a lefoglalt anyag kábítószernek minősül, továbbá mindkét előállított személynél alkalmazott mintavétel eredménye igazolta az amfetamin fogyasztását. A kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatott két dunaújvárosi férfi beismerő vallomást tett.
A keletkezett iratokat a rendőrség vádemelési javaslattal a Dunaújvárosi Járási Ügyészségnek megküldte.