„Munka hadának a lépése dobog” – így kezdődik az éppen 30 éve meghalt Kádár János korszakának dalárdakánonjából ismert Bécsi munkásinduló, amelynek eredeti, német változata akkor vált népszerűvé, amikor 1934 februárjában munkásfelkelés tört ki az osztrák fővárosban. Manapság azonban inkább az a jellemző, hogy

a munkás reggel felkel, és elindul az osztrák főváros felé, s nem is néz vissza.

Így csak a távolodó lépések dobogásának egyre halkuló hangját hallgathatjuk, Budapesten éppúgy, mint a nyári szezonban a Balatonnál, ahol lassan annak is a konyhában kell sürgölődnie, aki eddig csak hobbiból sütött rántottát.

A súlyosbodó munkaerőhiányra Orbán Viktor az év elején azzal reagált, hogy „elfogytunk”, és a meglévő lélekszámra kell olyan gazdaságot építeni, amely „Európa élvonalához tartozó életminőséget biztosít”. Ez azonban nehéz, ha a tudásalapú tevékenység helyett az összeszerelő-iparra alapozzák a gazdaságot, az oktatást színtelen-szagtalanra lúgozzák, és az egészségügyet krónikusan alulfinanszírozzák. Ezt a problémát járja körül lapunk, s rögtön a Fókuszban rovatból kiderül, hogy valamirevaló munkaerő-kölcsönző cég ma már nem teheti meg Magyarországon, hogy ne legyen kapcsolatban Mongólia budapesti nagykövetségével, ne legyen összeköttetése vietnami munkaerő-közvetítőkkel, vagy ne tudja, hogyan kell Indiában álláshirdetést feladni. A magyar gazdaság személyi utánpótlását már nem a hazai és a környező országokban élő magyarok jelentik ugyanis – közülük sokan Nyugat felé vették az irányt –, hanem ázsiaiak, akiknek érkezését igyekeznek elrejteni a statisztikákban. Szakemberhiány van az érsebészek között is, ám nem igaz, hogy a budapesti ellátás az egyikük halála miatt omlott volna össze. A Gazdaság rovat írása szerint a helyzet ennél is rosszabb:

már korábban összeomlott.

A tragikus diagnózis pedig az, hogy az EU-n belül Magyarországon zárják a legtöbbször rövidre az érszűkületi problémákat amputálással.

Sok munkája volt Amerikának abban, hogy az 1980-as évek második felében életben tartsa a Szovjetuniót, mert Nyugaton attól féltek, hogy a keleti blokk destabilizálódása nem a hidegháború békés végét hozná el, hanem veszélyes káoszt okozna – elemzi George Bush külsőségekben mutatós, tartalmilag keveset hozó 1989-es budapesti látogatását a Szellem rovatban Békés Csaba történész. De óvatos volt Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár is, aki Moszkva kelet-európai szövetségeseit arra biztatta, a reformjaikkal építsék a „szocializmus új modelljét”, ám azt addig barkácsolták, amíg kapitalizmus lett belőle. Hogy pontosan milyen, azt a Dossziéban Sárközy Tamás jogászprofesszor meséli el, aki legutóbbi könyvében precízen leírja, hogyan kormányoz Orbán Viktor, ám tartózkodik a minősítéstől, ítélkezéstől. Keményen bírálja ugyanakkor az úgynevezett harmadik eredeti tőkefelhalmozást,

a holdudvar-burzsoázia kiépítését közhatalmi eszközökkel, aminek jelképe Mészáros Lőrinc.

Akiről ezen a héten is megírjuk, éppen mit szerzett még a birodalmába.

Sárközy Tamás úgy véli, a rendszer, amiben élünk, sajátosan kelet-közép-európai, amelynek vannak ugyan autokratikus vonásai, de nem autokrácia. A jogászprofesszor számára akkor lesz Magyarországon diktatúra, ha lezárják a határt, amit – idézi fel Békés Csaba – 30 éve nyitottak meg az NDK-s menekültek előtt, Bécs felé. Mi így maradhatunk is, mehetünk is, vagy a Generál együttessel szólva: aki itt van, mindenki húzza. Ki az igát, ki el a csíkot.

A szerző a HVG vezető szerkesztője